Családháló

Kezdőoldal Színek “A pokol az, amikor elég vagyok magamnak” – Húsvéti gondolatok

“A pokol az, amikor elég vagyok magamnak” – Húsvéti gondolatok

Vigyünk magunkkal útravalóul néhány húsvéti gondolatot az ünnepekre!

Családháló,
“A lemondás az emberi élet nélkülözhetetlen összetevője. Hiszen, aki csak magát látja, és nem tudja észrevenni a másik előreengedésének lehetőségeit, megajándékozását vagy szükségének enyhítését, és azt, hogy mindezek a lemondónak is előnyére válnak, bezárkózik önmagába, saját maga válik pokollá önmaga számára, mert a pokol az, amikor elég vagyok magamnak. A böjt és bármiféle lemondás során űr keletkezik bennünk, és engednünk kell, hogy ezt a hiányt egy nagyobb jó töltse be” – fogalmazta meg húsvéti beszélgetés során Kálmán Peregrin ferences szerzetes.
***
Élt egyszer három fa – mesélte nagyböjti előadásában Székely János püspök atya a boldog fák legendáját. – Az első fa arról álmodott, hogy kincsesláda lesz, és aranyat, ezüstöt, drágaköveket őriz; a második arról álmodott, hogy hadihajó lesz, büszkén szeli majd a tengert; a harmadik arról álmodott, hogy zászlórúd lesz, amelyre mindenki föltekint. Aztán kivágták az első fát. Nem lett belőle kincsesláda, hanem jászol, állatok ettek belőle. De egy szép napon beletették az ég és a föld királyát, az élő Istent. És a fa boldog volt. Aztán kivágták a második fát. Nem lett belőle hadihajó, hanem egy kicsi halászcsónak. Egy szép napon azonban beszállt ebbe a halászcsónakba egy hófehér ruhába öltözött, tiszta tekintetű názáreti tanító, akinek szavára engedelmeskedett a szél és a víz, akinek a szavára halakkal teltek meg a hálók. És a fa boldog volt. A harmadik fából sem lett zászlórúd, hanem keresztfa. Egy szép napon az Isten Fiát feszítették föl rá. És a fa boldog volt.
***
“A keresztény kinyilatkoztatás szerint Isten maga a Szeretet. De ha ez így van, akkor az önátadásnak ez a belső dinamikája jellemzi, és ezt tükrözik vissza nagyon halványan az emberi közösségek, s a töredékes emberi szeretetek. A végtelen Szeretet pedig úgy lép be az emberi világba, s nyilvánítja ki magát az embernek, hogy maga is ember lesz: a Fiú megszületik Máriától, s Jézusként megismerjük. Végül a Fiú meg akar születni a lelkekben is. És ez a harmadik ugyanolyan valóságos születés, mint az előző kettő. Mert Isten Fia úgy lett emberré, hogy miután meghalt, nem vált meg az emberségétől, hanem halálán és feltámadásán át magával vitte azt isteni életébe. Ha elfogadom a Jézus Krisztusban önmagát ajándékozó Istent, lakást vesz a lelkemben.”- fogalmaz egy interjúban Berhidai Piusz ferences szerzetes.
***
Ferenc pápa katekézisében arról beszél, hogy a dicsőség a Szentírásban Isten önfeltárulását jelzi, a dicsőség az ő emberek közti megmentő jelenlétének megkülönböztető jele. “Most Jézus az, aki végérvényes módon kinyilvánítja Isten jelenlétét és megmentését. Ezt Húsvétkor teszi: felmagasztaltatik a kereszten, s ezáltal megdicsőül. Ott Isten végre feltárja dicsőségét: elveszi az utolsó fátylat, és úgy lenyűgöz bennünket, mint soha korábban. Azt fedezzük fel ugyanis, hogy Isten dicsősége csupa szeretet: tiszta, őrült, képtelen, minden határt és mértéket meghaladó szeretet. (…) Húsvétkor Isten áthidalja a távolságokat, és egy olyan szeretet alázatában mutatja meg magát, amely a mi szeretetünket igényli. Mi tehát akkor dicsőítjük meg őt, amikor mindent, amit teszünk, szeretettel élünk meg, amikor mindent szívből, mintegy őáltala teszünk. Az igazi dicsőség a szeretet dicsősége, mert egyedül ez tud életet adni a világnak. Nyilvánvalóan ez a dicsőség ellentétben áll a világias dicsőséggel, amikor csodálnak minket, dicsérnek minket, éljeneznek minket: amikor én vagyok a figyelem középpontjában. Ezzel szemben Isten dicsősége paradox: nincs taps, nincs közönség. A középpontban nem az én, hanem a másik áll: húsvétkor azt látjuk ugyanis, hogy az Atya megdicsőíti a Fiút, a Fiú pedig megdicsőíti az Atyát. Egyikük sem önmagát dicsőíti. Ma feltehetjük magunknak a kérdést: „Én milyen dicsőségért élek? A sajátomért vagy Istenéért? Másoktól csak kapni akarok, vagy hajlandó vagyok adni is másoknak?”
***
“A gyónás az nem egy misztikus, szörnyű dolog, amitől félni kell, hanem egy óriási lehetőség, amit a Jóisten tálcán kínál nekünk: nincs olyan nagy bűn, amit ne tudna megbocsátani. A szentgyónásban éppen arra van lehetőség, hogy megtapasztaljuk és megérezzük az Isten irgalmát” – mondja a húsvéti szentgyónás kapcsán Monostori Lászó atya.

***

Végezetül álljon itt számunkra Böjte Csaba két évvel ezelőtt tartott, nagyböjti lelkigyakorlatának felvétele, mely szintén iránytűként szolgálhat számunkra a Húsvét megéléséhez.

1. rész:

2. rész:

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Szegődjünk Krisztus nyomába Húsvétkor!

Egyszer egy nagyon okos és művelt interjúalanyom mondta karácsonykor, hogy úgy érzi, nagy ünnepek előtt jobban próbára vagyunk téve. Mintha...

Close