Családháló

Kezdőoldal Színek Akikért a harang nem szólt – Tíz éve segíti a magzatvesztőket Kovács Ferenc és Treer Mária

Akikért a harang nem szólt – Tíz éve segíti a magzatvesztőket Kovács Ferenc és Treer Mária

Tabukat döntöget Kovács Ferenc diakónus és felesége, Treer Mária mentálhigiénés lelkigondozó: abortuszon átesettek, valamint gyermeküket vetélés, halvaszületés miatt elvesztők számára szerveznek lelkigyakorlatokat 2009 óta. A tíz év alatt közel négyszáz szülő oszthatta meg velük fájdalmát, „amiről nem illik beszélni”.

Benke Zsuzsa/Magyar Kurír,

Amikor felhívtam Máriát, hogy időpontot egyeztessünk beszélgetésünkre, rögtön feltűnt fiatalos és megerősítően csengő hangja. Egy pillanatra el is gondolkodtam, ugyanazzal az emberrel beszélek-e, aki időről időre az egyik legnagyobb fájdalmat hordozókkal találkozik, származzon a gyermek elvesztése rossz döntés vagy megmagyarázhatatlan külső-belső tényezők következményéből. Mert ha az élet megfogant, már gyermekről beszélünk, legyen ő akár egy emberre még nem emlékeztető sejtcsomó. Mégis, róla nem illik beszélni. Nem illik beszélni a várandósság első tizenkét hetében, mert akkor még bármi történhet, és miután a „bármi” megtörtént, akkor meg azért… „A te fájdalmad, magánügy, nem tartozik másra; nem is volt még ember, át kell lépni, majd lesz helyette másik… Valakinek úgy elmegy, hogy meg sem érzi; ha nem csinálod meg azt a tesztet, talán nem is tudtál volna róla, hogy babát vársz!” Akinek pedig abortusza volt, rögtön rásütjük a bélyeget, hogy gyilkos, meg sem kérdezve, milyen nyomás alatt állt, mi vezette arra a rossz döntésre, hogy elvetesse gyermekét – mert nem illik róla beszélni, hiába érinti becslések szerint a nők negyven százalékát.

Amikor rövid földi életük megszakadt, ezekért a gyermekekért nem szólt lélekharang – mert nem illik róluk beszélni. Mégis jelen vannak a család életében, talán jobban is, mint azok, akiket karjukban tarthattak a szülők. Jelen vannak és jeleznek. Jeleznek bűntudattal, a már élő, vagy ezután született gyermekekhez való viszonyban, rosszabb esetben függőségekkel, depresszióval, pszichoszomatikus tünetek formájában, melyek közül az egyik leggyakoribb, hogy össze sem akar jönni „a másik”. Ferenc és Mária munkássága éppen ezért számít tabukat döntögetőnek, mert arra ösztönzik a gyermeküket akár saját döntés, akár vetélés, halvaszületés miatt elvesztőket, hogy igenis, kell beszélni róla. Nevezzék néven a gyereket – szó szerint.

Ferenc nukleáris méréstechnikával foglalkozott, Mária pedig fizikusként kezdte pályáját. Életük sajátos alakulásra vezette őket arra, hogy lelkigondozók legyenek, mégpedig azoké, akikbe mondvacsinált tabukkal fojtják a fájdalmat. Mária kórházi lelkigondozóként a földi életből távozni készülők ágya mellett tapasztalta, mekkora gond számukra a soha be nem vallott magzatvesztések terhe. Ferencnek is új tereket nyitott Isten, a teológiát elvégezve diakónussá szentelték. Börtönlelkészként megtapasztalta, hogy az életellenes tetteknek milyen súlyos lelki következményük van. A házaspár a lelkigyakorlatok mellett műsort is vezet a Mária Rádióban Ne félj, nem ítéllek el – Kiút az abortusz okozta fájdalomból címmel.

„Ha valaki megkérdezi, hány gyermekkel ajándékozott meg az Úristen, azt mondom, tízzel. De hányat nevelhettük fel? Hármat – ismerteti missziójának kezdeteit Mária. – Egyszerűen megszöktek a babák az első trimeszterben. Fájt, de nem beszéltem róla senkinek. Nem is gondoltam, hogy erről érdemes beszélni. Eltelt vagy tíz év, amikor egy furcsa álom eszembe juttatta, hogy ezzel még dolgom van. Akkor ültem le, és kezdtem végiggondolni a dolgokat. Elég sok történet volt, azonban emlék kevés maradt a babákról néhány naptári bejegyzésen és névötleten kívül. Egyikükről az Úristen nagyon kedves emléket hagyott: aznap, amikor megtörtént a vetélés, arra kértem imacsoportunk, az Emmánuel közösség tagjait, imádkozzanak értem, de nem mondtam meg, miért. Egy alig húszéves leányzó megszólalt, hogy Szent Bernadett közbenjárására bíz, mert aznap Bernadett-nap volt, és a húgát is így hívják. Zokogni kezdtem, mert az elvesztett gyermeknek Bernadett lett volna a neve. Ez az üzenet számomra az Úristentől jött, hogy velem van és tud a fájdalmamról. Ez volt például az egyik emlék, amin elgondolkodtam az álmom után, hogy mit adtak nekünk az elvesztett gyerekek. Gyerekek, mert abban nem volt kétségem, hogy ők már életek; neveket is kaptak, hiszen akkor válik egy életkezdemény személlyé, ha neve van.”

„Ilyenkor meg szokták kérdezni: »Na, és az apuka mit érez?« – veszi át a szót Ferenc. – A következőt: Mária bejött a szobába, én kimentem. Ezt játszottuk hónapokig. Nem tudtunk vele mit kezdeni, nem tudtunk egymással beszélni erről a dologról. Egyszerűen fájt, hogy a másiknak fáj, és nem akartam felzaklatni. Egészen addig nem tudtunk mit kezdeni ezzel, míg fel nem ismertük, hogy ezek a gyermekek élnek, mivel Krisztus őket is megváltotta. Élnek, méghozzá az Úrnál, úgy, ahogy a betlehemi kisdedek is: saját bűnük nem volt, rosszkor és rossz helyen voltak.”

Vajon azoknak is így fáj, akik saját maguk döntöttek gyermekük haláláról? Talán még jobban is, tapasztalta az évek során számos lelkigondozó. Mégis sokan rögtön ítéletet mondanak az abortuszon átesettek fölött. Mária Szent II. János Pál pápa életvédelemről szóló enciklikája, az Evangelium vitae egy szakaszára hivatkozik: „Az Egyház tudja, hogy mi minden befolyásolhatta a döntéseteket, és biztos abban, hogy sokszor fájdalmas, esetleg drámai volt a döntés – szól a pápa üzenete. – A lelketeken esett seb valószínűleg még nem hegedt be. (…) Alázattal és bizalommal nyíljatok meg a bűnbánatra: az irgalmasság Atyja vár titeket, hogy megbocsásson és megbékítsen a bűnbánat szentségében.” „Olvasható tehát, hogy a pápa sem ítéli el ezeket az embereket – hangsúlyozza Mária. – Hiszen döntésük nem volt olyan mértékben szabad, amennyire azt a kívülállók hiszik. Ha ők meg tudnak gyógyulni a szívükben, egy új élet kezdődik. Hiszen lehet új életet kezdeni: elmúlnak a görcsök, megszűnik az önmarcangolás… Jézus tényleg meggyógyít. Mi csak odavisszük az érintetteket. Egy-két ötlettel közelebb segítjük őket Istenhez.”

És aki még nem találkozott Isten szeretetével? Mária egy kutatás eredményeit ismerteti, miszerint ma Magyarországon a megkérdezettek 50 százaléka csak olykor-olykor gyakorolja vallását, 34 százalék pedig úgy nyilatkozott, nem is tud mit kezdeni a vallással. „Nekik hiába beszélünk arról, hogy bűn, gyónás, tízparancsolat, amikor Istenről sincs fogalmuk – teszi hozzá. – A lelkigyakorlatot tehát át kellett dolgoznunk olyan formára, hogy mindenkit megszólíthasson. A természetes erkölcsre építettünk. »Ne ölj!« – ezt mindenki tudja, esetleg nem akarja tudni. Olyan szókincset használunk, ami mindenki, nem csak a keresztény beavatottak számára érthető. A plakátjainkon is feltüntetjük, hogy a részvételhez nem feltétel a rendszeres vallásgyakorlás.”

Mária és Ferenc azt tapasztalta, különösen a vallásukat alkalmanként gyakorlók közül vesznek részt sokan a lelkigyakorlatokon. Ők azok, akiket a nagymamájuk még elvitt a templomba, esetleg megtanította nekik a Miatyánkot. Mivel missziós lehetőség rejlik bennük, a hétvégék tematikáját nagyrészt őket figyelembe véve dolgozták ki, szem előtt tartva azt az amerikai statisztikát, miszerint az abortusz utáni bűntudat nem vallásosság függvénye. A lelkigyakorlatokon megfelelő számú lelkipásztor is jelen van, hogy rendelkezésére álljanak azoknak, akik lelki beszélgetést kérnek, esetleg életgyónást szeretnének végezni. Az érintettek bármit megtesznek azért, hogy béke legyen a szívükben. Természetesen nem kötelezhetik rendszeres vallásgyakorlásra őket, hagyni kell, hogy maguk induljanak el Isten útján, hiszen Isten türelmes, az emberi lélek az, ami türelmetlen.

A résztvevők fele a közösségi médián keresztül értesül a lelkigyakorlatról, ami jó hír, hiszen így lehet a legkönnyebben elérni a vallásukat ritkán gyakorlók nagy csoportját, különösen is a fiatalabb korosztályt. „Fontos, hogy minél fiatalabb korban megkezdődjön az abortusz feldolgozása – hangsúlyozza Mária. – Ha már megtörtént, megtörtént, rendezzék el magukkal meg mindennel, hogy utána békében élhessenek. Nem az érintettek rosszak, a tettük volt rossz. Ezt a különbséget nagyon ki kell emelnünk, Jézus a bűnöst nem utálja, hanem csak a bűnét. Az érintett saját magával szemben el tud jutni oda, hogy igen, ez a tett rossz volt, de ettől még nem velejéig romlott ember. Jó ember, mert tud szeretni. Hatalmas szeretetcsomagot kapott azzal a babával, amit ugye nem tud kiadni, és ez arra ösztönzi, hogy cselekedjen vele. Számos abortuszon átesett végez például önkéntes munkát. Sokan találják meg ezen a lelkigyakorlaton az életútjukat, de nem szabad abba a tévképzetbe esni, hogy ezután az élet megkíméli őket minden nehézségtől.”

Mária és Ferenc 2019 januárjában tartotta a negyvenedik hétvégét. Az első lelkigyakorlatot Majnek Antal munkácsi megyéspüspök meghívására Kárpátalján szervezték meg 2009-ben. Eleinte csak abortuszon átesettek számára hirdették meg a hétvégéket, a megtérés, megbocsátás, kiengesztelődés köré felfűzve a témákat. Alkalomról alkalomra egyre többen jelentek meg olyanok, akiknek korábban abortuszuk volt, tervezett gyermekük azonban már nem tudott megfoganni. Mária hosszan mesél egy édesanyáról, akinek több abortusza is volt, vágyott gyermekeit azonban sorra elvetélte. Az asszonynak a lelkigyakorlat után egészséges kislánya született. Mária ezután döntötte el, hogy külön alkalmakat hirdetnek a vetélés és halvaszületés fájdalmait hordozóknak is Ne sírj, ne bánkódj! címmel.

Az abortusz, ha nem is száz százalékig, de az anya döntése – fejti ki Ferenc. – Vetélés, halvaszületés esetén nem volt ilyen döntés, ezért a Ne sírj… lelkigyakorlatok a gyászfeldolgozásra helyezik a hangsúlyt. Az önvád azonban itt is megjelenik: mit kellett volna másképp csinálni, hogy a gyermek megszülessen? Ez a bűntudat az esetek többségében hamis. Közös azonban mindkét esetben, hogy az abortusz és a vetélés fájdalmait Isten nélkül nem lehet eredményesen kezelni. A gyógyulásban a legcsekélyebb istenkapcsolat is erőforrás.

A szervezők senkire sem törik rá az ajtót, mindenki maga jelentkezik, többnyire két-három nekifutást követően, mert úgy érzik, erről nem szabad beszélni. A szégyen nagyon nagy, még lányaikkal sem osztják meg az édesanyák. A lelkigyakorlatnak talán leginkább tabut döntő eleme, hogy aki szeretné, nevet adhat az elvesztett magzatnak. „Szólítsd a nevén; ha itt lenne melletted, mit mondanál neki? – biztatja a szülőket Mária. – Ilyenkor nagyon sok szép megszólítás történik, lelki kapcsolat jön létre. Az abortuszon átesettek ekkor szokták kimondani: »Ne haragudj, gyermekem.« És ő mit mondana? Talán azt, hogy »szeretlek, anya«. Belső érzések kavalkádja, de békét hozott. Attól, hogy a gyermek nem született meg, az érintettek édesanyák; a gyermek pedig, ha az égben röpköd is, de van. Mi ezektől a gyermekektől imádságot kérünk, mert hisszük, hogy ég és föld nagyon összeér. Egyszer egy imacsoportban, ahol nem tudták, hogy mivel foglalkozunk, valaki azt mondta nekem, azt látja, hogy felettem egy nagy csapat angyalka röpköd. Kérdeztem, hányan vannak. Feleletként mondott egy nagyon nagy számot, talán ötven-hatvan-hetvenet. Ekkor sírva fakadtam, hiszen ők azok a kisbabák, akik megbékéltek, mert befogadta őket az anyukájuk.”

Mik a gyógyulás jelei a résztvevőknél? Hála, megbékélés a kapcsolatokban, házasságrendezés, az önértékelés javulása, sőt sokszor új élet is születik. A hétvége folyamán, megérezve Jézus gyógyító szeretetét, kíváncsiak lesznek a Gyógyítóra is. Ő minden körülmények között gyógyít, fájdalmunkban az első, aki hozzánk siet. A mi döntésünk, hogy elfogadjuk-e simogatását. Ő nem kényszerít, csak vár ránk: vár a bűnösökre, hogy magához ölelhesse őket, és vár a fájdalmat hordozókra, hogy keresztje előtt végleg letegyék terheiket.

Fotó: Magyar Kurír

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Mennyit számít a személyiségedben, hogy hányadik gyerek vagy?

Valóban konzervatívabb felnőttek lesznek az elsőszülött gyerekekből, míg kisebb testvéreik inkább hajlanak a lázadásra? Manapság megdőlni látszik ez a klasszikus...

Close