Andrea Bocelli édesanyja: Azt mondták, vetessem el a fiamat, mert vak lesz

„Elmondták, olyan veleszületett betegséggel fog világra jönni a gyermekem, ami miatt el fogja veszíteni a látását. Javasolták, hogy vetessem el” – így nyilatkozott a világhírű tenor édesanyja, Edi Aringhieri a Corriera della Sera olasz napilap január 21-i, vasárnapi mellékletében.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
abortusz
2018. február 05. Magyar Kurír

Az asszony azonban nem fogadta meg a tanácsot. A fia pedig – ha vakon is – a világ leghíresebb hangjainak egyike lett. Andrea Bocelli édesanyja, Edi Aringhieri az olasz lapban beszélt fia gyermekkoráról, arról, hogyan veszítette el látását tizenkét éves korában. Ám még inkább arról a döntésről, amelyet ő maga jó pár évvel korábban a kórházban meghozott. „Emlékszem, amikor azt mondták: »Vetesd el a fiad, mert vak lesz«” – idézi fel. „Erős fájdalmakkal a méhemben kerültem kórházba” – emlékezett vissza Bocelli édesanyja. Ekkor mondták meg neki, hogy Andrea veleszületett zöldhályoggal fog világra jönni, és emiatt nagyon hamar meg fog vakulni.

A tenor édesanyja elmesélte azt is, hogy egyszer egy torinói kórházban a fia megismert egy orosz embert, aki nagy komolyzene-rajongó volt, és a kezelése alatt egész nap szimfonikus zenét hallgatott. Ekkor tudatosította Andrea magában, hogy őt is elbűvöli ez a műfaj, olyannyira, hogy már nem is tűnik fel neki, hogy kórházban van. Nem is jutott eszébe, hogy kezelés alatt áll, annyira magával ragadta a zene.

Az asszony az orvosi javaslatok ellenére úgy döntött, hogy világra hozza gyermekét. „El akartam mesélni ezt a történetet, hogy erőt adjak azoknak a családoknak, amelyek hasonló helyzettel szembesülnek, mint ami velem és a családommal történt.”

A bejegyzés itt folytatódik.

Fotó: Wikipédia