Apa mesél – Kádár Annamária és Víg Balázs az apa-sorozatban

Kádár Annamária: mindenkinek el kell indulnia

Annamária, szerinted mi a különbség az apai és az anyai szerepek között? Mit tud mást/másképp tenni egy apa?

Kádár Annamária: A lányom tavaly lett óvodás, és a beszoktatásnál végignéztem, hogyan válik le a gyermek az szüleiről. Ebben a leválási folyamatban az anya az, aki a biztonságot, a féltést, az óvást jelenti, míg az apa az, aki megmutatja a gyermeknek a világot, a kihívásokat, az elvárásokat. És nagyon szépen lehetett látni, hogy azoknál a gyermekeknél, akiket az édesapjuk szoktatott be, sokkal könnyebben ment az el- és leválás, mint akiket az édesanyjuk vitt először az óvodába. Jól leválni pedig csak egy biztonságosan kötődő gyermek tud. Vannak életciklusok, amikor egyik vagy másik szülőé a főszerep, de ezek a szerepek szépen váltják és kiegészítik egymást. A gyermek pici korában az anyáé a főszerep, de utána egyre fontosabb az apa is.

Hogyan alakulnak ezek az anyai és apai szerepek a mesékben? Kiből lesznek a legkisebb királyfiak és a rá váró királylányok?

Kádár Annamária: A mesében minden szereplő mi vagyunk. Nemcsak a legkisebb, hanem a nagy és a középső fiú is – azok is, akik elbuknak. Sok mindennek meg kell történnie az életünkben – krízishelyzeteknek, kudarcoknak is – ahhoz, hogy végül legkisebb királyfiként vagy szegénylegényként készen álljunk az elindulásra.

A mesében jellemzően a királyfiak indulnak útnak…

Kádár Annamária: Igen, de ez nem jelenti azt, hogy ezt az utat csak a férfiak tehetik, teszik meg! Hiszen a saját élettörténetében, életmeséjében mindenkinek el kell indulnia: ki kell lépnie a saját komfortzónájából, el kell vinnie a maga hamuba sült pogácsáját, és meg kell küzdenie a saját különböző sárkányaival, és el kell nyernie a királykisasszony kezét. A mesei szereposztásban pedig ez utóbbi akár a saját jobbik belső énünk megtestesítője is lehet.

Egyszeri elindulás, út ez?

Kádár Annamária: Nem, minden egyes életciklusban újrakezdődik. Nézzük az egyes életszakaszokat például a gyermeknevelés szempontjából. Az első krízishelyzet az, amikor megérkezik a pár életében a gyerek, aztán amikor először el kell engedniük a kezét, mert kezdődik az óvoda, az iskola, majd jön a végeláthatatlan kamaszkor, végül a kirepülés, amikor a gyermek már nincs ott, de a helye még ott megvan és a családnak újra kell szerveződnie ebben az új helyzetben. A mese mindig újrakezdődik, és benne mi vagyunk a királyfiak, királylányok és a sárkányok is. Ki ne fedezné fel magában időnként a hétfejű sárkányt – a saját félelmeinek, szorongásainak vagy akár saját belső boszorkányainak megtestesítőjét? A mesék szereplői tehát a saját életünk, belső lelki terünk szereplői; különböző személyiségrészeinket, vagy különböző élethelyzeteinkben betöltött szerepeinket is jelenthetik.

Említetted, hogy gyermek pici korában az anyáké a főszerep. Hogyan tudnánk az apákat segíteni abban, hogy aktívabban részt vegyenek gyermekük életében már ekkor is?

Kádár Annamária: Azt látom, hogy az apáknak akkor a legnehezebb, amikor az anyának sem könnyű: az első pár hónapban. Akkor mindkettőjüknek meg kell tanulniuk, hogyan bánjanak a babával, egyáltalán hogyan fogják meg, mit szeret, mi a jó neki, miért sír, és így tovább. És bár az anya az, aki ilyenkor állandóan elérhető, övé a „főszerep”, de az első gyermeknél általában a szülők együtt szorongják végig azt az első időszakot. Pár hónaposan viszont már lehet a babát dögönyözni, hancúrozni, és ekkor válik különösen fontossá az apáknak az a szerepköre, ami ezekhez a fizikai, játékos tevékenységekhez kapcsolódik. Nagyon sok kutatás igazolja azt, hogy ezek a testi, az anya szemében „veszélyesnek” tűnő játékok nagyon erősen fejlesztik a gyermekek érzelmi intelligenciáját.És ami még nagyon fontos ebben az időszakban: az apák érzelemszabályozása; azaz annak megtapasztalása a gyermek által, hogy apja hogyan kezeli a saját érzéseit a különböző élethelyzetekben. Ebből rengeteget tanul ő is.

Az interjú itt folytatódik.

Fotó: felelosszulokiskolaja.hu