Böjte Csaba gyermekeivel és barátaival az ARÉNA színpadán!

Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Szent Ferenc Alapítvány, s 10 éves a Jobb Velünk a Világ! programot szervező Nem Adom Fel Alapítvány. Ez alkalomból a két szervezet együtt tart jótékonysági koncertet 2018. szeptember 13-án a Budapest Papp László Sportarénában, melynek bevételét a Csaba testvér otthonaiban felcseperedett fiatalok szakképzésére szeretnék fordítani.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
böjte csaba
2018. szeptember 10. Közlemény

Az idén 25 éve Erdélyben alapított Szent Ferenc Alapítvány és a 10 éves Jobb Velünk a Világ! programot szervező Nem Adom Fel Alapítvány együtt szervez jótékonysági koncertet 2018. szeptember 13-án a Budapest Papp László Sportarénában, amelyen közösen tesznek tanúságot arról, hogy mindenkinek, akármilyen hátrányos helyzetben is van, lehetősége van úgy élni, hogy általa is jobb legyen a világ. A koncerten olyan elismert előadók lépnek fel, mint Szikora Robi, az EDDA, a Republic, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák, Oláh Ibolya, Pintér Béla, Mihályi Réka (Group’n Swing), valamint Presser Gábor, a Never Give Up Gospel Kórus és még sokan mások.

„A negyed évszázad alatt az Alapítvány közel hatezer gyermeket fogadott be, többen közülük, a nálunk töltött tíz-tizenöt év után, ma már sokgyerekes családanyaként, családapaként élik életüket.” – mondta el Böjte Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány alapítója. „A gyermekgondozási központokban jelenleg is 83 helyiségben 2135 gyerekkel élünk nagycsaládban.”
A Jobb Velünk a Világ! kezdeményezést a sérült előadókból álló NEMADOMFEL Együttes hívta életre 2008-ban azért, hogy megmutassa, a hátrányban élők és a fogyatékos emberek is olyan értékeket hoznak létre és továbbítanak, mellyel másokat is gazdagítanak. A pénz az erdélyi Szent Ferenc Alapítvány számlájára kerül. Az idei koncert bevételét a Csaba testvér otthonaiban felcseperedett fiatalok szakképzésére szeretnék fordítani.
A Jobb Velünk a Világ! kezdeményezés, és a koncertek üzeneteinek ereje már számos programban megmutatkozott. „A Jobb Velünk a Világ! számunkra nem rendezvények sorozatát jelenti, hanem egy olyan üzenetet, amely mindannyiunknak szól, akik az élet ajándékát kaptuk, bármilyen élethelyzetben is élünk.” – mondta el Papp Szabolcs, a Jobb Velünk a Világ! program és a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője. „Mindannyian akik megszülettünk, szeretnénk az élet ajándékait megélni, a család boldogságát megtapasztalni. Fontos, hogy segítsük egymást abban, hogy ez minél inkább megvalósuljon! Ez a jó szándék, hajt minket évről évre, hogy folyamatosan egyre több programot valósítsunk meg fogyatékossággal élő embertársaink jobb és elfogadottabb életkörülményeinek megteremtése érdekében Magyarországon” – tette hozzá Papp Szabolcs.
Az együttműködés célja, hogy a nem klasszikus családban felnövekvők, a fogyatékossággal élő vagy megváltozott munkaképességű személyek a társadalom egyenrangú tagjai legyenek az élet minden területén, így a családalapításban, a családi biztonság megteremtésének lehetőségében is. A Jobb Velünk a Világ! kezdeményezés olyan esemény és gondolat, mely nagymértékben hozzájárul ennek társadalmi elfogadásához.
„Szeretettel hívlak, gyertek el 2018. szeptember 13-án Budapestre az Arénába, és kössünk szövetséget az életért, döntsünk közösen az élet, a gyermek tudatos vállalása mellett, a reménnyel teli közös holnap mellett!”- szólt mindannyiunknak Böjte Csaba ferences rendi szerzetes meghívása a Jobb velünk a világ! 2018-as rendezvényére.
A Jobb Velünk a Világ! 2018-as programja a Szent Ferenc Alapítvány, a Nem Adom Fel Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma együttműködésében valósul meg.