Családháló

Kezdőoldal Színek Családtörténetek: keveset beszélgetünk, sokat felejtünk

Családtörténetek: keveset beszélgetünk, sokat felejtünk

Az utóbbi időben ismét sokak kedvelt foglalatosságává vált a családkutatás, az ősök keresése. Egyre többen keresnék családjuk gyökereit, a “kutyabőrt”, ám sokan nem tudják, hogyan is kezdjenek hozzá – írja a csalad.hu.

csalad.hu,

Az Országos Levéltár tájékoztatása szerint a genealógia, vagyis a származástan komoly tudomány, a családkutatás pedig hosszadalmas, bonyolult és fáradságos munka. Az erőfeszítések kimenetele ráadásul sokszor erősen bizonytalan, hiszen a speciális tudás és ismeret, valamint a kitartás mellett szerencse is kell hozzá.

Az amatőr kutatók többsége leggyakrabban hobbiból, kedvtelésből vagy kíváncsiságból lát munkához, hogy azután sokak számára egy életre szóló szenvedéllyé váljon a genealógia.

Azt is kár titkolni, hogy az önjelölt kutatók motivációs tényezői közül nyilvánvalóan nem zárható ki a presztízs, a divat, valamint újabban a kutatásban rejlő üzleti lehetőségek sem. Ezeknél gyakorlatiasabb megfontolás azonban, amikor valaki állampolgárságot akar szerezni, illetve az örökség, a névváltoztatás és a kárpótlás körüli ügyek intézése kapcsán is előtérbe kerülhet a családkutatás.

De bármi legyen is a motiváció, fontos tisztában lenni azzal, hogy eltérő forrásanyagot kell használni a nemességkutatáshoz, avagy mondjuk a polgári, a jobbágy, a német vagy más származású családok kutatásához.

Nyelvi akadályok

A leggyakrabban használt nyelvek a levéltárban őrzött írott forrásokban a latin – amely Magyarországon egészen 1844-ig a hivatalos ügyintézés nyelve volt –, a török (arab írásjelekkel), a magyar, a német (gót betűs írással is), valamint az egyházi szláv és esetenként még a héber is.

A legtöbb esetben nehezen olvasható, kézírásos iratokról, könyvekről, anyakönyvekről van szó, ami csak nehezíti a kutatást. Ezért a munka bizonyos nyelvi, paleográfiai és történeti ismereteket is igényel.

Hol és hogyan kutakodjunk?

A családtörténet-kutatás forrásainak első nagy csoportja a szájhagyomány. Ennek megbízhatósága azonban általában csak a nagyszülőkig terjed, hiszen manapság gyakran már a házasfelek sem ismerik egymás közeli rokonságát. Sokszor tehát már a nagyszülőkön túl szükség van az írott forrásanyag kutatására.

Régebben a rokonsági kapcsolatokat jobban ismerték és tartották. Az úgynevezett házassági akadályok miatt a házasulandó feleknek a házasságkötésnél érvényes jogszabályokat a távolabbi, negyedik fokú vérségi kapcsolatig figyelembe kellett venni. A közeli vérrokonok házasságának kiküszöbölésére és megakadályozására szolgált a háromszori kihirdetés intézménye.

Sokszor segítséget jelenthetnek a családnál őrzött régi imakönyvekbe, bibliákba, egyéb régi és értékes könyvekbe bejegyzett családi események (születések, keresztelések, bérmálások, házasságok, halálozások stb.), hiszen szerencsére sok család – és most nem kizárólag nagy múltú és nemes famíliákra kell gondolni – igen értékes családi levéltárral rendelkezik.

A bejegyzés itt folytatódik.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Március 15. – Fegyverbemutató és fémkatonaöntés

A múzeumpedagógiai foglalkozások, ingyenes tárlatvezetések mellett lesz szablyavívó-, fegyver- és csatabemutató, és lehetőség lesz huszárcsákó készítésre, fémkatonaöntésre is a Hadtörténeti...

Close