Dél-Koreában tuti a Valentin-nap túladagolás

 Dél-Koreában a társadalom felépítése évezredek óta borzasztó hierarchikus, még családokon belül is: nagy a különbség gazdagok és szegények között, ami a 21.századra sem változott, sőt. A nagy vállalatok, csebolok főnökei kiskirályokként igazgatják a cégeket, sőt, az országot: a korrupció nyílt titok, nem véletlen a mostani elnöknő hatalmas bukása. A tiszteletadás azonban a társadalomba nevelt erény és igény: a koreaiak hisznek a mérhetetlen mennyiségű tanulásban és munkában, és a hierarchikus különbségek a nyelvükben is tetten érhetőek. Másként szólítja meg egy dolgozó a főnökét, vagy akár két fiatal közül az idősebb a másikat; mind a főnevek, mind a használt igék ragozási formái eltérnek egymástól.

A nagy szorgalom és a mérhetetlen mennyiségű munka (Dél-Koreában magas azoknak a száma, akik a túlórák, vagy egyszerűen a stressz miatt lesznek öngyilkosok, a munkamorál sokszorosa az európaiénak) azonban nem feltétlenül jelent előrejutást, vagy kiemelkedést a társadalmi helyzetből. Az egyenlőtlenségnek ára van: bár Dél-Korea fejlett ország, a bérek elég alacsonyak a megélhetés hatalmas költségei mellett, amik között kiugróan magasak a lakhatási költségek. Nem is véletlenül, hiszen a legtöbb ázsiai országhoz hasonlóan Dél-Korea is túlnépesedett, hatalmas városokban torlódik össze a munkaerő: Szöul például 10 milliós város. Éppen ezért a családon belüli, évezredek óta megszokott hierarchikus rendszer segíti  zökkenőmentes együttélést. A családok sokan, kis alapterületű lakásokban élnek, sokszor generációk együtt. Nem véletlen, hogy a házasság olyan fontos dolog: ha az embernek nincs párja Koreában, nagy valószínűséggel nem fog tudni önálló életet kialakítani egyedül, és az elég nagy szégyen.