Egy hónappal kisfia születése után szült ikreket egy bangladesi nő

A dupla méhű asszonynak fogalma sem volt róla, hogy még mindig várandós.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
ikrek
2019. március 29. Czefernek Léna

Egy hónappal koraszülött kisfia érkezése után szült ikreket egy húsz éves bangladesi nő – számolt be róla a BBC.

Arifa Sultana február végén adott életet gyermekének, ám március 26-án hasi fájdalmakkal ismét kórházba került, ezúttal egy másik intézménybe, mint korábbi szülésekor. Az orvosok ekkor szembesültek vele, hogy az asszony még mindig terhes – méghozzá ikrekkel.

A furcsa jelenség oka egy ritka fejlődési rendellenesség, melynek során két méh fejlődik ki az alhasban. Az asszonyon azonnali császármetszést hajtottak végre, hogy óvják a két kisbabát, akik a kórház tájékoztatása szerint egészségesek.

“Sokkot kaptunk”

Az asszony és férje nagyon szegények, egy vidéki faluból érkeztek és az előző szülés előtt soha nem készült ultrahang a terhesség során.

“Amikor a páciens elmondta a panaszait és megvizsgáltuk, sokkot kaptunk” – számolt be az eseményekről Sheila Poddar, a császármetszést végző nőgyógyász, aki saját bevallása szerint még sosem találkozott hasonló esettel.

Az immáron háromgyerekes anyukának fogalma sem volt róla, hogy még két gyermeket hord a szíve alatt. A kisfiú és a kislány egyébként egészségesen született és rövid megfigyelés után négy nap múlva hazaengedték őket.

Nem is olyan ritka

Egy szingapúri nőgyógyász az esetet kommentálva a BBC-nek elmondta, hogy a dupla méhűség nem is olyan ritka, mint azt gondolnánk. Az történt, hogy három petesejt érett és termékenyült meg egy időben. Az asszony egy olyan vidéki térségből származik, ahol valószínűleg nehezebb is hozzáférni az ultrahanghoz, de ha készült volna korábban felvétel, kisebb lett volna a meglepetés.

“Allah csodája”

Arifa Sultana egyébként az APF Hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy boldognak érzi magát és valóságos csodának tartja, hogy mindhárom gyermeke egészséges. Egyedül amiatt aggódik, hogy szegényes anyagi helyzetük miatt hogyan fogják előteremteni a három gyermek felneveléséhez szükséges anyagiakat. “Megtesszük, amit csak tudunk, hogy boldogok legyenek” – fogalmazott.