Családháló

Kezdőoldal Színek „Ez nem az a test, amibe beleszerettél” -mondta a feleség. A férj válasza megdöbbentő!

„Ez nem az a test, amibe beleszerettél” -mondta a feleség. A férj válasza megdöbbentő!

Laura Mazza, a Mum on the Run blog írója néhány napja megosztott egy történetet saját életéből. Laura azzal állt oda férje elé, hogy teste a gyerekszülés után már nem olyan, mint volt, és hogy a mostani teste nem az, amibe férje egykor beleszeretett. A férj csodálatos választ adott Laura aggályaira. Olvassátok, érdemes!

Családháló,

„Ez nem az a test, amibe beleszerettél – mondtam a férjemnek. A test, amibe beleszeretett feszes volt, izmos. Nem voltak a hasamon és a mellemen striák, sem egy lyuk a hasam közepén a kitágult hasi szövetek miatt. A testre, amibe beleszeretett, simán ráment bármilyen szűk farmer .Ha besétáltam egy üzletbe, bármelyik ruhát megvehettem próba nélkül – tudtam, hogy jó lesz rám.

Ez a test most már nem vásárolhat azokban az üzletekben, és főleg cicanadrágot hord. Az ő teste ugyanolyan maradt, de az enyém örökre megváltozott. Ez nem fair!

Ott álltam előtte fáradtan, megtörten, s könnyek gyűltek a szememben. „Ez nem az a test, amibe beleszerettél”

És ekkor azt mondta: „Igazad van, ez nem az a test, amibe beleszerettem. Ehelyett ez az a test, amelyben kihordtad, etetted és biztonságot adtál a gyermekeinknek. Életet adtál vele. A tested az a test, amelybe nap mint nap beleszeretek.

Nem tudtam, mi a szerelem, mielőtt meg nem láttam ezt a testet és rá nem döbbentem, mennyi mindenre képes – köszönöm neked ezt!

Ne szégyelld, amid van, vagy hogy az anyatested hogy néz ki – rengeteg időd van még arra, hogy lemondj a sütiről, de most élvezd azokat a pillanatokat, amik a tieid és élvezd a tényt, hogy valami olyat adtál a világnak, ami bármennyi striát megér.”

via

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Disney-figurák jeleltek a siketnéma kisfiúnak!

Egy siket kisfiú találkozott Miki és Minnie egérrel, na és persze Plútóval. Miután kiderült, hogy a gyerek nem hall, a...

5+1 celebanyuka, aki korán vállalt gyereket

Annak, ha egy nő fiatalon vállal gyereket, egy sor előnye van. Így vélekednek erről az alábbi világhírű anyukák is.

Close