Családháló

Kezdőoldal Színek Ezért annyira különlegesek a februári babák

Ezért annyira különlegesek a februári babák

Az év legrövidebb hónapja sokak szerint a legszürkébb is, hiszen már nincs igazán tél, de a tavasz is messzinek tűnik. A februári kisbabák azonban nagyon különlegesek – lássuk, mit mond róluk a tudomány!

Babaszoba,
Egy 2006-os kutatás szerint, melyben 21 000 gyermek adatait elemezték, a februári születésű hétévesek magasabbak és nehezebbek voltak, mint az év más időszakában született gyerekek. Például a világklasszis kosárlabdázó, Michael Jordan február 17-én született.

Nagyszerűen teljesítenek az intelligenciateszteken

A már fent említett kutatásból az is kiderült, hogy az intelligenciát és a kognitív képességeket mérő teszteken is jobban teljesítenek a februári gyerekek, mint a kortársaik. “A télen és tavasszal született gyermekek fizikailag és szellemileg is érettebbek a kortársaiknál” – foglalták össze eredményeiket a Harvard kutatói.

Igazi művészlelkek

Brit kutatók népszámlálási adatokat elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a születési hónap nagymértékben befolyásolja, hogy milyen hivatást választ magának valaki.
A bejegyzés folytatásához kattints.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
A gyerekek vérében és vizeletében is kimutathatóak az “otthoni méreganyagok”

A vinilpadlóval borított vagy lángmentesítő anyagokkal kezelt bútorokkal felszerelt otthonokban élő gyerekek vérében és vizeletében jóval magasabb a potenciálisan ártalmas,...

Close