Fegyverek helyett füzeteket a gyerekek kezébe – elismerésben részesült a misszionárius nővér

Elena nővér idén március 21-én kilenc másik nővel együtt vehette át a minden évben a nőnapot követően kiosztott kitüntetést Melania Trumptól.

A 74 éves Maria Elena Berini az olaszországi Sondrióból származik, a Thouret Szent Johanna Antida szűz által alapított Keresztény Szeretet Nővéreinek tagja. 1972 óta misszionárius Afrikában, 35 évet töltött Csádban, 11 éve a Közép-afrikai Köztársaságban él, ahol 2012 óta súlyos fegyveres konfliktusoktól szenved a lakosság. Egy 15 ezer lakosú északi kisvárosban, Bocarangában lakik öt nővértársával együtt. A környéken a lázadó csoportok időnként előjönnek a szavannáról, és megtámadják a környező településeket. A missziót már két támadás érte, először 2017 februárjában, majd szeptemberben.

A második alkalommal az egyik katona egyszer csak megállt, és felé fordult: „Megöllek!” – fenyegette. Ő így válaszolt: „Ölj meg, itt vagyok, nem félek.” A katona hátat fordított, és elment, becsapta maga után az ajtót. „Nem tudom, honnan jött belőlem ez a mondat, magamban az Úrhoz imádkoztam, ő hatott rám, és ezt teszi ma is a nehéz pillanatokban, amelyekből sajnos sok van” – mondta el. A fegyveres csoportok a területek 80 százalékát tartják az ellenőrzésük alatt. Faustin-Archange Touadéra kormánya a fővároson, Banguin kívül nem tudja érvényesíteni hatalmát, végtelen bizonytalanság uralkodik, az emberek félnek.

„Mint közösség szüntelenül arról tanúskodunk, hogy az együttélés lehetséges” – vallják a bocarangai missziós nővérek, akik a békés együttélésért dolgoznak egy olyan helyen, ahol a vallási és etnikai különbségeket eszközül használják ahhoz, hogy táplálják a konfliktusokat, amelyeknek a valódi célja az ország hatalmas természeti erőforrásainak megszerzése.

„Az iskola a fundamentalizmus, a másiktól való félelem ellenszere. A nevelés megnyitja az elméket az ismeretre, a kultúrára, a másság tiszteletére, a párbeszédre” – hangsúlyozza Elena nővér, aki társaival együtt 1300 gyermek számára működtet egy oktatási intézményt, az óvodától a felső tagozatig. Az iskolába minden etnikai csoportból és minden felekezetből járnak gyerekek, de a muszlimoknak a konfliktusok kitörésekor sajnos el kellett menekülniük, az anti-Balaka gerillaszervezet elűzte őket. Az iskolában „azt akarjuk megtanítani a hétköznapokban, hogy a tőlünk különböző ember nem ellenség. Hogy a vallás nem oszt meg minket, éppen ellenkezőleg, eszköz arra, hogy együtt kerüljünk közelebb Istenhez, mindenki a saját meggyőződése szerint.” Ebben a környezetben ez különösen nehéz, mert a fegyveres csoportok folyamatos gyűlöletkampányt folytatnak.

„Ez az ország mindig új és új meglepetésekkel szolgál. A közép-afrikai nép, bár hosszú ideje járja kálváriáját, képes mindig újrakezdeni. A szegények bámulatos képességgel rendelkeznek arra, hogy mindig újjászülessenek” – tapasztalta meg a nővér, aki éppen ennek a mártír népnek a nevében fogadta el a díjat az amerikai first lady kezéből. „Amikor az első e-mailt megkaptam, azt hittem, valaki viccel. Aztán felhívtak telefonon, és szóban is elmagyarázták, miről van szó. Méltatlannak éreztem magam. A világban nagyon sok bátor nő van, akik másokon segítenek, küzdenek a szegények jogaiért, szenvednek, és gyakran az életüket is adják. Miért éppen engem akartak kitüntetni? Végül a kongregációm képviseletében fogadtam el a kitüntetést, amely lehetővé tette, hogy a maga teljességében éljem meg a karizmánkat: »Szeretni Krisztust és a szegényeket Afrika földjén«. És az afrikai emberek képviseletében, akik a bátorság hiteles mesterei.”