Ferenc pápa: a keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak

Karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal - mondta Ferenc pápa Advent negyedik vasárnapján a római Szent Péter-téren tartott beszédében, A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2018. december 23. MTI

A pápa Jézus születése közeledő ünnepe üzenetéről szólt az Úrangyala-imádságot kísérő beszédében. Kijelentette, ember és Isten találkozása nem “káprázatos csodák”, hanem a hit és az irgalmasság jegyében történt.

Akinek nincsen hite, nem hallja meg Isten vigasztaló szavát, de nem képes vigaszt és reményt adni embertársainak sem – mondta az egyházfő, aki Szűz Máriát nevezte a hit és az irgalmasság példaképének.

A pápa hozzátette, karácsonykor gondolatai mindenekelőtt azokat a családokat kíséri, amelyeknek tagjai az ünnepre találkoznak egymással.

“Karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal” – hangsúlyozta az egyházfő, aki azokhoz is szólt, akiknek ez nem adatik meg, mivel családjuktól vagy szülőföldjüktől távol tartózkodnak akár keresztények akár nem. “Nektek azt mondom, a keresztény közösség kapui nyitva vannak előttetek” – jelentette ki a pápa.

Ferenc pápa imádkozott az Indonéziában pusztított cunami áldozataiért a nemzetközi közösség szolidaritását és segítségét szorgalmazva.

Fotó: MTI