Fonogram-díj után újra akcióban Farkasházi Réka és a Tintanyúl

Eseménydúsan indult a 2017-es év Farkasházi Rékának. Zenekarával február elején teltházas koncertet adott a MOM Kulturális Központban, március elsején pedig átvehette a csapat a magyar zenei élet legrangosabb díját: gyerekzenei kategóriában elnyerték a Fonogram-díjat. Az év legjobb gyermekalbumát, a Bumm, Bumm, Bumm zenei anyagával országos turnéra is készülnek, klubot indítottak a törzsrajongóknak és persze további kihívásokon is törik a fejüket Rékáék.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
színek
2017. március 09. Családháló

Óriási boldogság ez számunkra! Kétszer már jelöltek voltunk a Fonogram-díjra, és most harmadikra megnyertük. Azt hiszem, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy megdolgoztunk érte. Ez egy csapatmunka, benne van az elmúlt tíz évünk, sok-sok koncert, tapasztalat, amelynek mentén most az új albumunk megszületett. Mindig az aktuális zenei anyag a kedvenc, de tényleg azt gondoljuk, hogy ez most kerek, egész, olyan, amilyennek megálmodtuk. És szerencsére nem csak mi gondoljuk így” – meséli mosolyogva Réka. – „Igazából nem nagyon emlékszem, mit is mondtam, amikor a mi nevünket mondták ki a gálán. De azt hiszem, valami olyasmit, amit most is komolyan gondolok. A gyerekeknek zenélők, a gyermekalbumokat készítők felelőssége, hogy milyen lesz a jövő zenei közönsége. Hiszen a ma gyerekkoncertre járók ízlését formálhatjuk, és ez nem kis feladat számunkra. A társaimmal, Csiszár Ferenccel, Delov Jávorral, Kálmán Tamással és Studniczky Lászlóval együtt mindannyian nagyon is komolyan vesszük ezt, tudjuk, hogy értéket kell teremtenünk, és közvetítenünk, számunkra ez az egyetlen járható út. És boldogok vagyunk, hogy működik!

A februári lemezbemutatón egy különleges produkció is színesítette a koncertet. A zuglói Liszt Ferenc Általános Iskola 33 kisdiákja hangszerrel együtt, kórusként közreműködött a zenekar egyik himnikus szépségű dalában

Légy egy hang a sok közül,

Egy fényes szólam ott fölül,

Ha szól egy hang most legbelül,

Gyere és játssz gyermekül!”

A fantasztikus hangulatú élményen felbuzdulva Rékáék fejükbe vették, hogy szeretnének ebből hagyományt teremteni. Egyrészt a vidéki koncerteken is szeretnék bevonni a helyi zenét tanuló iskolásokat, másrészt október 1-jére, a Zene Világnapjára szeretnének ebből egy igazi látványos videót is elkészíteni, amely ily módon ünnepli az együtt zenélést, együtt éneklést, a hangszeres tudást, a zene és a dal felemelő és harmonizáló hatását. Március 25-én, a Petőfi Irodalmi Múzeumban a PagonyFeszten indul a toborzás, utána pedig felkérik az ország összes ének-zene tanárát, hogy aki szeretne, csatlakozzon, tanítsa meg diákjainak, majd vegye videóra ezt a dalt. A sok felvételből pedig egy igazi léleksimogató összeállítás készül majd.

Ezenkívül is sok tervünk van. Szeretnénk létrehozni a Tintanyúl-díjat, amelyet minden évben olyan személy kapna, aki nagyon sokat tesz a gyerekekért, az élet legkülönfélébb területein. Az akció hamarosan indul, a részletekkel később jelentkezünk. Elindult a Tintanyúl-klub, negyedévenként klubkoncerttel, közönségtalálkozókkal kedveskedünk azoknak, akik mindenhová örömmel jönnek velünk. Decemberben egy nagy karácsonyi koncertre készülünk a MOM Kulturális Központban, és persze szeretnénk ehhez kapcsolódóan egy új albummal is kedveskedni a rajongóknak” – sorolja a terveket Réka. – „Persze meglátjuk, mi minden fér bele végül ebbe az évbe, nem vagyunk türelmetlenek, az idő bennünket igazolt, ahogy a Fonogram-díj is megérkezett, szép sorban megvalósítunk mindent az álmokból, tervekből, de most a legfontosabb, hogy mindenhová eljussunk, dalt, zenét, verset vinni a Tintanyúl-rajongóknak.”

Aktuális információk itt: https://www.facebook.com/Tintanyulak/