Ha drágul az arany, kevesebb lánycsecsemő éli meg az egy hónapot

Indiában összefüggés van az arany árának emelkedése és a lánygyermekek halálozási rátája között.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
lánygyermek
2018. szeptember 27. Origo

Ha drágul az arany, akkor kevesebb lánycsecsemő éli meg életének első hónapját Indiában – ez a központi állítása annak a friss, The Price of Gold: Dowry and Death in India (Az arany ára: hozomány és halál Indiában) című tanulmánynak, amelynek szerzői szerint a nemesfém ára és a lánygyermekekről való gondoskodási hajlandóság között ellentétes előjelű összefüggés van.

Hozományvadászok helyett hozományadók

A házassági hozománynak nagy jelentősége van a világ számos kultúrájában, így a hindu tradíciókban is. A történelmi adatok szerint már i.sz. 200 körül létező gyakorlat volt a hozomány intézményén belül az, hogy a lánygyermekekhez a szülők jelentős anyagi forrásokat is adtak a vőlegénynek, illetve családjának.

De hogy jön ehhez az arany?

A tanulmány szerzői nagy adatsorokat elemeztek. Először az 1972 és 2005 közötti aranyár adatokat rendelték hozzá a havi születési kohorszadatokhoz. Mintegy 100 ezer születési és halálozási adatot értékeltek ki.

Úgy találták, hogy azokban a hónapokban, amikor az aranyár emelkedett, az újszülött lányok egy hónapos kort meghaladó túlélési esélyei lényegesen alacsonyabbak voltak, mint a fiúké.

A cikk itt folytatódik.