Hegyi Barbara: Sosem tudnám megunni a főzést

Aki egy kicsit is ismeri Hegyi Barbarát, az cseppet sem lepődik meg azon, hogy megírta élete első szakácskönyvét. A Vígszínház művésznőjének szenvedélye a konyha, a személyes hangvételű kötetben szereplő ételek egytől egyig az otthonában készültek.

A tényleg elképesztően fotogén litván céklaleves fényképe láttán máris összefut a nyál a számban, úgyhogy gyorsan visszalapozok pár oldalt. A harmincadikon a Kerítőleves történetéből sokadszorra beigazolódik, hogy a férfi – esetünkben a népszerű zenész, Zorán – szívéhez is a gyomrán keresztül vezet az út. És ha már szóba kerültek a monológok: A cukor bosszúja és a Disznótor a konyhámban című különösen tetszik. Bár a mákos gubához nem kapcsolódik emlékezetes történet, javíthatatlan édesszájú lévén, azt hiszem, első körben ezt a receptet próbálom ki. Már csak azért is, mert Eszenyi Enikő eképpen méltatta kolléganője messze földön híres specialitását: „A mákos gubájáért, ha kell, egy hétig egy irányba mennék.”

A gasztronómia iránti szenvedélyed családi örökség?

Gyerekkoromban is szívesen időztem a konyhában, valószínűleg azért is, mert nálunk otthon mindig a konyha volt a ház szíve. Afféle központi hely. Ezért is ragaszkodtam ahhoz, hogy a könyvemben szereplő ételeket a saját házamban-konyhámban készíthessem el, hiszen az ízek, a hangulatok, a közös baráti étkezésekkel kapcsolatos érzések mind oda kötnek. Anyukám felnőttként tanult meg főzni a nagynénjétől, engem viszont pici koromtól kezdve befogtak a konyhai munkálatokba. Sok időt töltöttem a pótnagymamámnál Érdligeten, ahol a család hölgytagjai egyfolytában főztek, méghozzá istenien. Kiváltságos helyzetemből adódóan már kislányként megismerhettem a különféle gasztronómiai irányzatokat.

Például melyiket?

Mivel az édesapám nem sokkal a születésem után meghalt, és mivel anyámnak dolgoznia kellett, volt egy dadám, a Magdus. Az ő mamája, Kovács néni a hagyományos konyha híveként rendszerint agyoncukrozott teával és jó fokhagymás, bő zsírban kisütött bundáskenyérrel kínált.

Neki állítasz emléket a csirkeláblevesről szóló monológban.

A mai napig a csirkeláb bolondja vagyok (nevet): imádom szopogatni. Emlékszem, anyám már a látványától rosszul volt. Ő egyébként állandóan fogyókúrázott, ennélfogva a diétás vonalat képviselte, míg a dadám egy kellemes átmenetet az anyám és Kovács néni között. Mindezeknek köszönhetően a cukros-ecetes vízben készült salátát ugyanúgy megeszem, mint a dijoni mustáros-rokfortosat.