Családháló

Kezdőoldal Színek Húsz százalékkal növelhetők az osztálylétszámok, össze lehet vonni a testnevelés órákat

Húsz százalékkal növelhetők az osztálylétszámok, össze lehet vonni a testnevelés órákat

Elfogadta a parlament kedden a köznevelési törvény módosítását. Ennek alapján az iskolák húsz százalékkal eltérhetnek a jogszabályban meghatározott, 27 fős maximális osztálylétszámtól.

Családháló,

Elfogadta a parlament kedden a köznevelési törvény módosítását. Ennek alapján az iskolák húsz százalékkal eltérhetnek a jogszabályban meghatározott, 27 fős maximális osztálylétszámtól.


Michl József (KDNP) javaslatát 223 igen szavazattal, 14 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett hagyták jóvá. A kormánypártok mellett a Jobbik is megszavazta, a jelenlévő szocialista politikusok nemmel voksoltak. A törvénybe az oktatási bizottság javaslatára az is bekerült, hogy ha a mindennapos testnevelés feltételei nem adottak, akkor hetente egyszer legfeljebb két testnevelésórát összevonva lehet megtartani. A változások között szerepel, hogy ha az iskola nem tudja megfelelő szakképzettségű pedagógussal megszervezni a mindennapos testnevelést, akkor a 2019/2020-as tanév kezdetéig alkalmazható az is, aki felsőfokú végzettséggel és sportoktatói vagy -edzői szakképzettséggel rendelkezik.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
A leghajmeresztőbb keresztnevek – II. fiúnevek

Cikkünk előző részében azokról a lánynevekről olvashattak, amelyeket az MTA illetékes intézete nem talált alkalmasnak ember megszólítására. Következzenek most a...

Close