Idén is családbarát fesztivál a Fishing on Orfű

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Fishing on Orfű fesztivál tavaly kezdte el együttműködését, melynek nyomán a szervezők olyan programokkal színesítették a fesztivált, amelyeket a gyermekes családok is tudtak látogatni. Idén ezt folytatják, és a Mozgalom önkéntesei is kitelepülnek Orfűre június 20. és 23. között.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
Három Királyfi Három Királylány
2018. június 20. Közlemény

Családok Budapesti Világtalálkozója alkalmából nagy szabású gyereknap került megrendezésre az Andrássy úton.

Fotó: MTI

A fesztivál gyermekhelyszíne idén a Pagony Gyermekbirodalom lesz, ahol minden nap délután 14:00  óráig várják a gyermekes fesztiválozókat. A programok között olyan foglalkozások szerepelnek mint a Mesetérkép, melynek keretében kortárs gyermekirodalmi műveken alapuló alkotófolyamatokban vehetnek részt a kalandvágyó gyermekek. De lesznek közönségtalálkozók is Berg Judit ismert meseregény szerzővel és Dániel Andrással. A gyerekek, sőt a felnőttek is,  kipróbálhatják a mesejógát. A fesztivál új szabadidőprogramja a Mesetúra, ahol szülők és gyermekeik együtt fedezhetik fel Orfűt. Az egész napos családi program alkalmával az egyes állomásokat Császár Levente meséje, valamint a finom ételek és italok kapcsolják össze.

Továbbá lesznek állandó kézműves és egyéb kreatív foglalkozások, melyeket bárki kipróbálhat a fesztivál ideje alatt.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a Civil utcában várja a fesztiválozókat különféle társasjátékkal, párkapcsolati tesztekkel, érdekes tájékoztatókkal. Szívesen látják a gyerekeket is, akik rajzolhatnak így az egész család feltöltődhet a fesztiváli forgatagban.

A teljes program megtalálható a fishingonorfu.hu weboldalon.