Idén is „Emeljünk magasba minél több gyereket”!
A 10 éves Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a 2018-as nagy siker után 2019-ben ismét megrendezi „Emeljünk magasba minél több gyereket” elnevezésű országos rendezvényét!
A szervezők célja, hogy megdöntsék a tavalyi világrekordot. Ehhez 2019. május 11-én több településen izgalmas programokkal készülnek a családok számára, hogy pontban 11 órakor a világrekord kísérlet során egyszerre emeljék föl gyermekeiket. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ezzel az akcióval szeretné felhívni a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára.
Az esemény fővédnökei Tarlós István, Budapest főpolgármestere, Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, valamint Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, családapa.
Országszerte egy igazi családi piknikre várnak mindenkit, a budapesti eseményen a margitszigeti MAC stadionban műsorvezetőként ott lesz Vecsei H. Miklós, fellép az Iszkiri Zenekar, Szalóki Ági és a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) gyerekműsorával.
“Szeretnénk, ha minél többen összejönnénk ezen a napon és megmutatnánk, hogy milyen csodálatos dolog a gyermekvállalás. Gyere, hozd el kislányod, kisfiad és ha nincs még, de tervezel, akkor az unokaöcséd, unokahúgod, vagy bármilyen más gyereket!” – írja a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom felhívásában.
A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de REGISZTRÁCIÓ szükséges a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom oldalán, hogy tudják, hány főre számíthatnak!
Ha pedig nem tudsz részt venni az eseményen, ne bánkódj, ettől még Te is részese lehetsz a világrekord
kísérletnek. Részletes információkat a mozgalom honlapján a Digitális élményfal menüpontban találsz.
Találkozzunk május 11-én és döntsük meg közösen az egyszerre felemelt gyermekek világrekordját!