Így néz ki az RTL várandós műsorvezetője

Dombóvári Vanda ragyog a boldogságtól, ami nem is csoda, hiszen hamarosan megszületik első gyermeke. A tévés a Csak csajokban vendégeskedett.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
2012. július 09. bencze.aron

Dombóvári Vanda ragyog a boldogságtól, ami nem is csoda, hiszen hamarosan megszületik első gyermeke. A tévés a Csak csajokban vendégeskedett.


Vanda jelenleg a hatodik hónapban jár és elmondása szerint kitűnően érzi magát. A várandóssága elején azonban ez nem volt így, rosszullétek gyötörték.

Jelenleg a műsorvezető és párja azon fáradoznak, hogy kisbabájuknak megfelelő nevet találjanak. Nem titkolja, hogy a fiúnevet kell keresgélniük, ugyanis a kis trónörökös az erősebbik nemhez tartozik majd. Sok név szóba került már a leendő szülők között, de a végső döntést még nem hozták meg. Vanda azt mondja, neki tetszenek az olyan népszerű nevek is, mint például a Bence, de inkább azt szeretnék, ha gyermekük valamivel ritkább nevet kapna. Az ismert tévés a válogatásnál azt is figyelembe veszi, hogy mi a megszólítás jelentése, valamint milyen a hangzása. Éppen ezért most a Gergő felé hajlanak, amelynek hangzása vidám, mint a kacagás – vélekedik a kismama.