Ismét ösztöndíjpályázatot hirdet a Diákhitel Központ

A Diákhitel Központ negyedik alkalommal hirdeti meg ösztöndíjpályázatát, amelyre május 6-ig lehet jelentkezni.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
pályázat
2019. március 26. MTI

A Diákhitel Központ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a pályázatra minden olyan 45 év alatti, kiemelkedően teljesítő, nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemista, főiskolás adhat be kérelmet, aki hatályos diákhitel szerződéssel rendelkezik.

A pályázati jelentkezés feltétele a magyar állampolgárság, illetve két lezárt félévben a legalább 4,00-es korrigált kreditindex is. Az érvényes pályázathoz be kell nyújtani egy bemutatkozó levelet, a diákhitel szerződés szerződésszámát (Diákhitel1 vagy Diákhitel2), a tanulmányi átlagot igazoló index-másolatot, illetve a plusz pontokat igazoló dokumentumokat. A szakmai teljesítményen kívül plusz pontot ér a közéleti tevékenység és sport eredmények is.

A meghatározott szempontrendszer szerint kiválasztott tíz győztes pályázó a 2019/20-as tanévben összesen 700 ezer, vagyis 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.

A Diákhitel Központ tavalyi pályázati kiírására több mint 130 hallgató küldte el jelentkezését. Az ösztöndíjasok között szociológust, fizikust, geográfus hallgatót, vidéki és fővárosi, első-és másoddiplomást is díjazott a szakmai bizottság. A nyertesek közül többen Köztársasági- vagy Erasmus Ösztöndíjasok, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkelő helyezettjei, társ- vagy önálló szerzők, tudományos kutatások résztvevői voltak.