Itt az ősz, kiránduljunk!

Októberben még kellemes az időjárás, kisebb gyerekekkel is bátran tervezhetünk a szabadtéri programokat. Babakocsival, kismotorral és gyalog is útra kelhetünk, a gyerekek életkorától függően akár hosszabb távolságokra is. A következőkben a kisgyermekekkel tervezett kirándulásokhoz adunk tippeket, Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértőjének segítségével.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2018. október 10. www.jatekliget.hu

Séta babakocsival

Ősszel, az időjárásnak megfelelő öltözékben akár még hosszabb sétát is tervezhetünk babakocsival. Ha a kicsi szívesen alszik a szabadban, akkor érdemes a sétát az alvás idejére időzíteni.  8-9 hónapos kor körül, a már ülni tudó babák hosszabb séták alatt is szívesen nézelődnek a babakocsiban, a játszótéren is egyre inkább felkeltik a figyelmüket a színes játékok, szívesen hintáznak, játszanak a homokozóban, a bátrabbak a segítségünkkel már a csúszdán is lemerészkednek. Egyéni fejlődési ütemüktől függően a kicsik 1 éves koruktól már élvezettel lépegetnek a babakocsiba kapaszkodva is. Ha a kicsi elfárad, a sétát a babakocsiban ülve folytathatjuk.

Járgányokkal az úton

Nagyobbak már szívesen közlekednek önállóan kismotoron, triciklin is. A gyerekjárművek kiváló eszközei a mozgás- és egyensúlyfejlesztésnek, no és persze az sem utolsó szempont, hogy segítségükkel akár hosszabb utakra is rávehetjük a sétálni nem annyira szerető gyerekeket. A kezdetben még bátortalan mozdulatok után hamar olyan tempót diktálnak a gyerekjárgányokkal, hogy csak győzzük utolérni őket! Kisebbeknek választhatunk háromkerekű gyerekjárművet, majd ahogyan az egyensúlyérzékük fejlődik, a későbbiekben érdemes tanuló biciklire, futóbringára váltanunk.

Fedezzük fel a természetet!

Jó időben tegyünk egy sétát a közeli parkban, erdőben és beszélgessünk arról, amit látunk! Óvodás kortól már érdekes lehet megfigyelni, hogy milyen évszakban járunk éppen, csupaszak-e még a fák vagy már rügyeznek. Keressünk apró hajtásokat, kis virágokat, álljunk meg és hallgassuk a madarakat. Nagyító alatt a falevelek erezetét is tanulmányozhatjuk. Nagyobbakkal a tanösvények tájékoztató táblái, játékos feladatai is érdekesebbé tehetik a túrát. Vigyünk magunkkal távcsövet, amivel akár madárlesre is indulhatunk, vagy a kilátóból szemügyre vehetjük a látnivalókat. Jegyzetfüzetbe pedig felírhatjuk, lerajzolhatjuk a főbb látványosságokat, de a túra során az iránytű használatát is gyakorolhatjuk.

Kincskeresés az erdőben

Készítsünk otthon egy listát – kisebbeknek rajzokkal, matricákkal, nagyobbaknak írjuk össze – hogy milyen látnivalókat kell gyűjteniük. A listára felkerülhet pillangó, lyukas kő, katicabogár, állat formájú felhő, hangya, virág, gomba, négylevelű lóhere, repülő, pókháló… Bármi, ami a gyerekek életkora és a kirándulóhely szempontjából megfelelő. A gyerekeknek a kincsvadászat során ki kell pipálniuk a látottakat, s ha elég ügyesek és csapatban dolgoznak, nyereményként kilátásba helyezhetünk például egy kellemes pikniket, kedvenc sütit vagy egy jó programot a túra során, vagy pihenőhelyen.

Útközben – hangolódjuk játékokkal

Ha a kirándulóhelyig hosszabb utat kell megtennünk autóval, az időt ráhangolódással is tölthetjük. A könyv minden korosztály számára jó ötlet, a még olvasni nem tudó kisebbek-nagyobbak is élvezik a Keresd meg! típusú játékokat. Az nyer, aki elsőként bukkan rá arra, amit a képen megnevezünk. Ezt gyakorlatilag bármilyen képes könyvvel játszhatjuk. Válasszunk erdei állatokkal kapcsolatos történeteket, ismeretterjesztő könyveket, melyek a tervezett kiránduláshoz kapcsolódhatnak.

„Írhatunk” közösen mesét attól függően, mi lesz a programunk – állatokhoz, motorozáshoz, növényekhez kapcsolódóan. Valaki elkezdi, majd mindenki hozzátesz egy mondatot, így vicces történeteket gyárthatunk. Vihetünk színezőket és ceruzákat is, de mágnestáblára is rajzolhatunk, a többieknek pedig ki kell találniuk, hogy mit rajzoltunk. Matricás könyvek, a kiránduláshoz kapcsolódó barkóba vagy szólánc nagyobbakkal is jó időtöltés lehet, amíg meg nem érkezünk.