Két gyerekünk van és nulla autónk – megéri?

Aztán megint terhes lettem. Na, majd ha megszületik a második, akkor kelleni fog az autó – mondták az ismerősök, a család, és mindenki. Már két gyerekünk van, és még mindig nincs autónk. Elmondom, mi a könnyű benne, és mi a nehéz.

De először is: miért????

Amikor bárhol szóba kerül, hogy nincs autónk (mármint nekem sincs, és a férjemnek sincs), az emberek megsajnálnak. Teljesen nyilvánvaló, hogy azért nincs autónk, mert mélyszegénységben élünk, és/vagy mert nem tudunk vezetni, ha egyik sem, akkor nyilván agyament őshippik vagyunk, akik otthon szültek a tábortűz mellett, és a kötelező védőoltásokat is elcsalták.

Mindketten 17 éves korunkban csináltunk jogsit, és korábban rengeteget vezettünk. Mostanában persze már kijöttünk a gyakorlatból, mivel ritkán vezetünk, de azért képesek vagyunk rá, ha a szükség úgy hozza. Eleinte valóban az volt az ok, hogy nem volt pénzünk autóra – vagyis, hát lett volna, csak éppen jobban vágytunk minden másra. Így aztán több használt autó árát vertük el dél-kelet-ázsiai és észak-amerikai utazgatásokra. Meg belföldi utazgatásokra is, csak az kevesebbe kerül.

Kép: Pinterest

Később kitaláltuk, hogy költözzünk nagyobb lakásba, és gyűjtsünk arra, így volt pár szűkös esztendő, amikor valamivel kevesebbet utazgattunk, de a végén vettünk egy szuper lakást. Szóval eleinte szimplán nem tűnt fontosnak vagy szükségesnek, szívesebben költöttük másra azt a pénzt. Később, a gyerekek születése után már környezetvédelmi szempontok is előkerültek, mostanában ezekkel szoktam leszerelni az értetlenkedőket, de az igazság az, hogy azért nincs autónk, mert nem érezzük szükségét.

Mi ebben a jó?

Az autómentes életnek van egy csomó előnye. Például nem kell az autót fenntartani, szervizelni, benzint venni, vizsgáztatni, stb., ami nem csak pénzbe kerül, de időbe is telik. Az autót etetni kell, szeretgetni, törődni vele. A lakásvásárláskor nem kellett garázst/kocsibeállót vásárolni vagy bérelni, és a lakógyűléseken végigaludhatom az „elromlott garázskapu” és „beázott a teremgarázs” tematikájú részeket.

És képzeljétek el, hogy sohasem kell parkolóhelyet keresgélni. Soha. Nem kell idegeskednem, hogy elém álltak, hogy nem halad a sor, nem kell a biztosítóval hadakoznom, ha belém jöttek vagy megkarcoltak. Nem fogom a kocsiban felejteni a gyereket (jó, mondjuk az én gyerekeimet nehéz lenne, mert visítanak, ha két lépésnyire távolodom tőlük).

Nem szennyezem a környezetet, azaz (legalábbis ezzel) nem járulok hozzá a klímaváltozáshoz, de a téli szmogriadóhoz sem teszem hozzá a saját részemet. Max buszozással. De egy buszra 35-70 ember fér fel (mondjuk láttam már többet is), szóval még mindig környezetbarátabb.

Nem kell autósülést vásárolni a gyereknek, és aztán lekötni valahogy a hosszú autóutak során a beleszíjazott kölyköt. Nem kell énekelnem az autóban, és tabletet se kell vennem a gyereknek, hogy elkussoljon végre ott hátul. Nem fenyeget az a veszély, hogy autóbalesetet szenvedek vagy okozok, kivéve, ha a zebrán elütnek.

Megtanultam kevés cuccal utazni – vagyis nem tanultam meg, mindig is így utaztam. Ebben a koleszos lét és a hátizsákos utazgatás is segített, a gyerekeknek persze beláthatatlan mennyiségű holmijuk van, de képesek felfogni, hogy a több tonna játék közül csak 3 db homokozójátékot és 3 db kisméretű könyvet viszünk el a nyaralásra. Szeretem azt hinni, hogy a tárgyaknak így kisebb hatalma van felettünk.

És azt mondtam már, hogy egy csomó pénzem marad?

Van, ahol meg így;)

És mi a rossz?

Persze, vannak hátrányai is a dolognak. Egyes számú hátrány, hogy kevés kivétellel mindenki hülyének néz, és viszonylag sokszor követelnek magyarázatot furcsa szokásomra.

Kettes számú hátrány, hogy időnként figyelembe kell venni az autó hiányát és ez néha korlátoz. Az utóbbi évtizedekben az alábbi esetekben éreztem úgy, hogy lehet, hogy mégis összegyűjtök egy hibridre.