Kína betiltotta a génszerkesztés folytatását

A kínai tudományos és technológiai miniszterhelyettes elfogadhatatlannak tartja a génszerkesztett babák kísérleteinek folytatását.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
kína
2018. december 05. Babaszoba
Ho Csienkuj tudós nemrégiben jelentette be, hogy megszületett a világ első génszerkesztett ikerpárja. Az ikerpáron a CRISPR/Cas9 elnevezésű “molekuláris olló” segítségével hajtottak végre módosítást a CCR5 nevű génben, hogy a szervezetük ellenálló legyen a HIV-fertőzéssel szemben – írja hvg.hu.
A kutatók többsége szerint emberkísérletnek minősül a beavatkozás és ahogy számítani lehetett rá etikai viták kísérik a bejelentést. A génszerkesztés egyelőre nem számít biztonságos eljárásnak, az aggodalmakat pedig a kínai kormány is meghallhatta, ugyanis elrendelték, hogy az orvosi csapat azonnal állítsa le a kutatásokat és a további kísérleteket.

A bejegyzés folytatásához kattints.