Kínai típusú családpolitikát fontolgat a szlovák kormány
A pozsonyi szociális és munkaügyi minisztérium olyan intézkedést vezetne be, amely az elsőszülött gyermekkel kivételezne. Nagyobb állami támogatásban részesítené, mint a kistestvéreit.
A pozsonyi szociális és munkaügyi minisztérium olyan intézkedést vezetne be, amely az elsőszülött gyermekkel kivételezne. Nagyobb állami támogatásban részesítené, mint a kistestvéreit.
A Pravda napilap rámutat, a gyermek születésekor igényelhető állami juttatás jelenleg két részből tevődik össze. Az egyik rész születése után illeti meg a gyermeket, a másik az utólagos juttatásokból tevődik össze. Együttesen mintegy 800 euróról van szó, amit az állam a tervek szerint összevonhat egy törvénymódosítással. “Érdekünkben áll növelni az állami segítséget az első gyermeknél, és fokozatosan csökkenteni a további gyermekek esetében” – idézi Jozef Burian szociális és munkaügyi államtitkárt a napilap.
Michal Stuška, a tárca szóvivője szerint mérlegelik, hogy az első gyermek esetében 900 euróra nőjön a támogatás összege, míg a család másodszülött gyermeke már csak 600, a harmadik pedig csupán 500 eurót kapna. Stuška ugyanakkor hangsúlyozta: ez még csak terv, nem született róla döntés.
Ján Baránek elemzőnek már az elgondolás sem tetszik. Azt mondja, erősen emlékezteti őt az egy gyermeken alapuló kínai családpolitikára. “Az embereket megbüntetik majd azért, hogy gyermekeik vannak, ahelyett, hogy serkentenék a gyermekvállalási kedvet” – mondta a Pravdának. A szakember figyelmeztet, Szlovákia Európához hasonlóan demográfiai gondokkal küszködik, lakossága elöregedik. Ez egy nagy kihívás – olvasható a kitekinto.hu-n.
Miloslav Bahna szociológus Baránekhez hasonlóan azon az állásponton van, hogy a kormánynak támogatnia kellene a sokgyermekes családokat, tehát jól tenné, ha növelné, nem pedig csökkentené a később született gyermekeknek járó juttatás nagyságát. Hozzátette: inkább az egészségügy területén takarékoskodhatna az állam, mert ezen a területen tetemes a pazarlás. “Az egészségügy katasztrofális állapotban van, pedig évente sokkal több pénzt költünk rá, mint a legtöbb európai állam. Más lenne a helyzet, ha a ráfordítás nagy része nem illanna el” – közölte.