Kirepülőben – ha fájdalmas az elválás

Elhatárolódó kamaszok, elköltöző egyetemisták, szerelmes fiatalok - érezzük, már nem a miénk a gyerek, és ez bizony fáj.

leválás
2019. január 18. Balányi Klára, Süttő Márta

A miénk volt egyáltalán? Pocaklakóként még biztosan úgy éreztük, aztán az első elválással, a születéssel megkezdődik az önálló élete. Van, aki már kismamaként intenzíven átéli ezt az első elválást, és míg a karjában tartja az újszülöttet, hiányolja várandós pocakját. Annak a teljes egybeforrottságnak, amit átélt a kilenc hónap alatt, már vége szakadt, ezentúl nem várandósként, hanem például a szoptatás, hordozás, babagondozás által éli meg az anya gyermekéhez való kapcsolódását.

Aztán ismét eljön egy lépcső, egyszer vége a szoptatós, kisbabás, kisgyermekes időszaknak is. Ismét érzések cunamija áraszt el, hiszen örülsz, hogy a sok-sok átvirrasztott éjszaka, unalmas játszóterezés, küzdelmes dackorszak mellett az eredmények is megmutatkoznak: csak rászokott a kanalazásra, elfogadta, hogy más vigyáz rá, többé-kevésbé bátran megy a közösségbe. Felszabadultál, másra is van időd, vagy bánkódsz, hogy eltelt egy szép időszak az életedből, aggódsz, hogy jól érzi-e magát nélküled, vagy kicsit meg is sértődsz, mert igen, szereti az óvó nénit és a társait? Ez mind lehetséges, akár még egyidejűleg is.

És így folytatódik a sor az első táborozással… Az önállósodást kisebb és nagyobb ütközések kísérik az öltözködéssel, szabadidő eltöltésével, barátok, különórák megválasztásával, továbbtanulással kapcsolatos kérdések mentén. Magunk is megvívtuk annak idején ezeket a csatákat szüleinkkel szemben. Ha visszaemlékszünk erre, talán rugalmasabban viszonyulunk gyerekünk leválási próbálkozásaihoz. Erre a rugalmasságra ugyanis szükségünk van a születéstől tartó, folyamatos, de azért időnként nagyobb ugrásokkal, kisebb visszalépésekkel járó, nagyon sok érzéssel kísért, természetes fejlődésben, amíg eljutunk oda, hogy felnőtt gyerekünk üres szobájában azon töprengünk, mit fogunk ezután csinálni.

Nemcsak a gyerekszobával – átrendezzük dolgozónak, fenntartjuk vendégszobának -, hanem felszabaduló időnkkel, energiánkkal és érzelmi szükségleteinkkel. Jó, ha nyitottan fogadjuk az új munka- vagy szabadidős lehetőségeket, felelevenítjük mindazt, ami eddig háttérbe szorult, nagyobb hangsúlyt kap házastársunkkal való kapcsolat. Lehet, hogy már alig várod, de az is előfordulhat, hogy mélyről kell előbányásznod, mert az évek során annyira eltemetődtek egyéni vágyaid. És mi van, ha a nagy gyerekek az egyetemi évek alatt még otthon laknak? Mamahotel-szolgáltatások helyett inkább dolgozzatok ki közösen olyan családi szabályokat, amelyek megkönnyítik, hogy a két generáció közös felelősséggel, egymás eltérő igényeit tiszteletben tartva tudja használni a közös otthont.

Ezekről a kérdésekről beszélgettek a gödöllői Szentháromság plébánia Kandalló családműhely programsorozatának résztvevői legutóbbi, január 12-i alkalmukon. Az előadást a Süttő házaspár és Ungárné Balányi Klára pasztorális tanácsadó saját nagycsaládos példáikkal tették élővé. A társas támogatás hatékonyan segíti a megküzdést, bemutatja, hogyan lehet megélni, kifejezni, elfogadni az érzéseket, ráébredhetünk, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, szélesíti a nézőpontunkat, ha látjuk, ugyanazt más másként éli meg. Az előadás után a plébániai közösségből egy középkorú háromgyerekes házaspár a plébániai közösségből kapcsolódott be tapasztalataival a témába. A délután aktív műhelymunkával folytatódott. A hallgatóság választhatott, hogy Süttő Márta mentálhigiénés szakember pszichodramatikus, Ungárné Balányi Klára művészetterápiás foglakozásán vagy a Süttő Gábor vezette beszélgetőkörben dolgozik-e egyéni érintettségével.

Azok, akiket nagyon fájdalmasan érint a szülő-gyerek kapcsolat változása, a szülőről való leválás, vagy úgy érzik, középkorúként nagyon magára maradtak, az életszakasz érzéseinek, feladatainak feldolgozására, megküzdési támogatásra van szükségük, további kiscsoportos foglalkozáson kapnak lehetőséget erre. További információk és jelentkezés:  www.suttomarta.hu.

Fotó: Pixabay