„Küzdelem a gyermekért – Élettörténetek a meddőségről” címmel hirdet pályázatot a NOE

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete pályázatot hirdet „Küzdelem a gyermekért – Élettörténetek a meddőségről” címmel. Az első három helyezett pénzjutalma mellett a legjobb pályaművek megjelennek a NOE Levelek című magazinban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
meddőség
2019. július 02. NOE

„Kattogott a fülemben egy hang. Anyátlan anya! Az elején azt hittem, nem hallok jól, valaki fát vág, ez a fűrész nyüszítése, de aztán egyre élesebb lett, szúrós, női hang. Jött velem, folyton elkísért.” Kiss Noémi író Sovány angyalok című regényének sorait azért választottuk pályázatunk mottójául, mert szeretnénk az érintettek hangján megismerni és megérteni a gyermekért, a meddőség ellen folytatott küzdelmet – írja a NOE pályázati felhívásában.

Pályázati témakör:

Olyan férfiak és nők, házaspárok valós élettörténeteit várják, amelyek alkalmasak arra, hogy az olvasók megismerhessék és megérthessék a meddőség lelki oldalát (az önmagukra és párkapcsolatukra gyakorolt hatásokat), valamint az utat, amelyet az érintettek a gyermekért végigjártak.

Pályázók köre:

Korosztálytól függetlenül azon természetes személyek, férfiak és nők, házaspárok (közös, vagy külön-külön megírt) pályázatait várják, akik szembe kellett nézzenek a meddőséggel, a gyermektelenséggel. Azok élettörténeteit is várják, akik sikerrel jártak, s végül örülhettek gyermekük megérkezésének, s azokét is, akiknek más megoldást kellett keresniük, és az örökbefogadás mellett döntöttek.

Nem csak a NOE tagjai pályázhatnak!

Beadható pályázatok száma:

Pályázónként egy pályázat (egy családból többen is pályázhatnak).

Beadás módja:

Elektronikusan a noe@noe.hu e-mail címre várják a pályázatokat. A tárgymezőbe írjuk be: „Pályázat – Küzdelem a gyermekért”. Postai úton nem fogadnak pályázatot!

Formátum:

Géppel írt dokumentum esetén maximum 12 A/4-es oldal, 12-es betűméret, 1,5-es sorköz formátumban. (Kézzel írt pályázatokat nem fogadnak el!)

Beadási határidő: 2019. augusztus 21. (szerda) éjfél

További tudnivalók:

A beérkezett műveket szakmai Bíráló Bizottság bírálja el. A pályázat tartalma nem sérthet személyiségi és adatvédelmi jogokat. A Pályázó kérheti, hogy ne eredeti, hanem az általa megjelölt néven jelenjen meg írása a nyilvánosság előtt. A Pályázó dönthet arról is, hogy szereplői ne eredeti nevükön szerepeljenek a szövegben. Az ezzel kapcsolatos döntés és felelősség teljes egészében a Pályázót terheli.

A legjobb három mű díjazása:

  1. helyezett: bruttó 400 000 Ft
  2. helyezett: bruttó 250 000 Ft
  3. helyezett: bruttó 150 000 Ft

A legjobb pályaművek közlésre kerülnek a NOE Levelek című magazinban.

A pályamű kizárólag a Pályázó (szerző) saját alkotása, szellemi terméke lehet. A Pályázó tudomásul veszi, hogy pályázata benyújtásával a pályamű felhasználási jogát automatikusan átadja a Kiírónak, azt a Kiíró a Pályázó külön, további engedélye nélkül nyilvánosságra hozhatja (terjesztés), a nyilvánosság számára bármilyen módon hozzáférhetővé teheti, illetve a szerző nevének feltüntetése mellett átdolgozhatja (fordítás, színpadi feldolgozás).

Fotó: Pixabay