Magányosoknak, elváltaknak, gyerekre vágyóknak rendeznek lelkigyakorlatokat Mátraverebély-Szentkúton

Többek között párt kereső fiataloknak, gyermekre vágyó pároknak és magányosoknak szerveznek programokat az elkövetkezendő időszakban Mátraverebély-Szentkúton. A nemzeti kegyhelyen januárban Böjte Csabát is vendégül látják, valamint az elváltak, egyedül maradtak számára is lesz lelkigyakorlat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
elvált
2018. november 29. Magyar Kurír

Karácsony előtt adventi felkészülésre hívják az érdeklődőket Mátraverebély-Szentkúton december 7. és 9. között. A lelkigyakorlat arra nyújt lehetőséget, hogy a résztvevők egy békés, pihentető és elgondolkodtató hétvégével kezdjenek hozzá az ünnepi készülődéshez. Szentkút egyik legnépszerűbb programja minden évben a magányosok karácsonya, ahol együtt lehetnek mindazok, akiknek nincs lehetőségük szeretteikkel tölteni az ünnepeket.

Januárban Böjte Csaba atya várja a hozzá fordulókat, februárban az egyedülálló fiatalok, illetve a gyermekre vágyó párok, márciusban pedig az elváltak és egyedül maradtak lelkigyakorlatára jelentkezhetnek az érdeklődők.

Az ország egyetlen római katolikus nemzeti kegyhelyét először 2015-ben újították fel, és azóta is folyamatosak a fejlesztések. Ráadásul 2017 decemberében egyedülálló együttműködés jött létre a magyar és a szlovák ferences rendtartomány között, melynek célja a kiválasztott helyszínek ferences tulajdonban lévő épített örökségi helyszíneinek védelme, felújítása és látogathatóvá tétele. A program négy helyszínt érint: Magyarországon Szécsényt és Szentkutat, Szlovákiában pedig Pozsonyt és Füleket.

Bővebb információt a kegyhely honlapján találhatnak.

A bejegyzés bővebben itt olvasható.

Fotó: Magyar Kurír