Március végéig kell érvényesíteni a nyugdíjas bérletigazolványokat és a felsőoktatási diákigazolványokat

Fontos határidő közeleg: március 31-éig kell érvényesíteni a nyugdíjas bérletigazolványokat és a felsőoktatási diákigazolványokat. Ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen vehessék igénybe a budapesti közösségi közlekedést, mindenképpen szükséges az érvényesítés - közölte a BKK.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
nyugdíjas
2019. március 13. BKK

A nyugdíjas bérletek csak érvényes nyugdíjas bérletigazolvánnyal használhatók. Amennyiben a bérletigazolvány érvényességi ideje lejár, a bérletszelvényt már nem lehet használni akkor sem, ha arra későbbi érvényességi idő van nyomtatva – áll a BKK tájékoztatásában.

Mint írják, a nyugdíjas bérletigazolványok döntő többségét az ellátottak utazási utalványa alapján érvényesítették, a 2018-ban kiadott utalványokon 2019. március 31-éi dátum szerepel, ezért az ezek alapján kiállított vagy meghosszabbított nyugdíjas bérletigazolványok is csak 2019. március 31-éig érvényesek. Az arra jogosultak számára az új, 2020. március 31-éig érvényes utalványokat 2019. február és március hónapokban kézbesítik. Célszerű mielőbb felkeresni bármelyik bérletpénztárt, ügyfélközpontot a nyugdíjas bérletigazolvánnyal, az új utalvánnyal és személyazonosításra alkalmas okmánnyal, kérve az érvényességi idő meghosszabbítását. Akinek a nyugdíjas bérletigazolványán hátul már mind a 4 érvényesítési hely betelt, annak fényképet is szükséges vinnie, és azzal új bérletigazolványt készíttetni. További információ a BKK honlapján olvasható: https://bkk.hu/tomegkozlekedes/jegyek-es-berletek/gyakran-ismetelt-kerdesek/berletigazolvany-kiallitasa/nyugdijas-berletigazolvany/.

A felsőoktatásban tanulók esetében a diákigazolványt félévente matricával kell érvényesíteni, mert a tanulóbérlet csak érvényes diákigazolvánnyal használható. Akinek a 2018/2019.-es tanév I. félévére érvényesítették a diákigazolványát, legkésőbb 2019. március 31-ei érvényességi kezdetű tanuló bérletet használhat a havi bérlet lejáratáig. Ha valaki hosszabb érvényességi idejű (például negyedéves) bérlettel rendelkezik, 2019. május 1-jén 02:00 órán (a március 31-ei érvényesség kezdetű havi bérlet lejáratán) túl azt sem használhatja a diákigazolvány érvényesítése nélkül.

Akinek megszűnik a hallgatói jogviszonya, és bevonják a diákigazolványát, egy papír alapú, sorszámozott igazolást kap. Ezen az igazoláson szerepel, hogy az igazolás március 31-éig érvényes – ezt az állandó diákigazolványra vonatkozó szabályok szerint lehet felhasználni az utazási kedvezményekre való jogosultság igazolására – közölte a BKK.