Családháló

Kezdőoldal Színek Megkétszereződhet a balatoni Erzsébet-táborok befogadóképessége

Megkétszereződhet a balatoni Erzsébet-táborok befogadóképessége

Megkétszereződhet 2020-tól a balatoni Erzsébet-táborok befogadóképessége – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden a zánkai Erzsébet-táborban az MTI-nek, ahol strandfocibajnokságon vett részt táborozó fiatalokkal.

MTI,

Gulyás Gergely elmondta: idén nyáron a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborokban tizenegy héten át több ezer gyermek kapcsolódhat ki. A táborokban 2020-ig mintegy 26 milliárd forintból megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően a zánkai 1600-1800-as heti befogadóképesség csaknem 3500-ra, a fonyódligeti 900-as heti kapacitás pedig szintén a duplájára emelkedhet – tette hozzá.

A zánkai és a fonyódligeti táborokban a szünidő tizenegy hete alatt csaknem 30 ezer gyermek biztonságos és tartalmas vakációját biztosítja Erzsébet-táborok programja. A táborokban hétről hétre színes programok várják a diákokat, minden héten strandfocibajnokságot is rendeznek, ahol a példaképprogram keretében ismert sportolókkal is találkozhatnak a fiatalok.

A kilencedik héten rendezett zánkai bajnokság döntőjében kedden Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Orbán Balázs parlamenti és stratégiai államtitkár is beállt a csapatokba focizni, és a fiatalok találkozhattak Lisztes Krisztián válogatott futballistával, valamint Kozmann György olimpikon kenussal is.

Fotó: MTI/ Kovács Attila

 

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Mária mennybevételét ünnepeljük

A Katolikus Egyház augusztus 15-én, szerdán Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: Mária...

Close