Meglepő választ kapott az előadást kihagyó egyetemista kismama

Akinek van vagy volt kisgyermeke, az pontosan tudja, hogy néha a legelőrelátóbb tervezés és szervezés mellett is előfordul, hogy kútba esnek a terveink miatta. Így járt egy amerikai kismama is, aki az egyetemre nem ért be egyszer. A professzor reakciója legalábbis elgondolkodtató. A család.hu cikke.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
kismama
2017. július 25. Család.hu

A Tennessee államban élő Morgan King azért nem ért be az egyetemi előadásra, mert nem talált időben bébiszittert. Ez elég kínos, hiszen ilyenkor magyarázkodni kell, ám a nőt alaposan meglepte professzora reakciója.

Sally Hunter levélben reagált a bocsánatkérésre és azt írta, ha legközelebb hasonló helyzetbe kerül, vigye magával gyermekét az órára. „Nagyon örülnék, ha a kezemben tarthatnám, amíg tanítok, így Ön nyugodtan figyelhetne és jegyzetelhetne az órán” – írta.

„A család- és gyermektudományok karán dolgozom, milyen borzalmas ember lennék, ha nem szeretném, hogy egy gyermek is ott legyen az előadáson?” — tette fel a kérdést, megerősítve, hogy az ajánlatát teljesen komolyan gondolja.

A cikk ITT folytatódik.