Mérgezett joghurttól halt meg két ovis

Mérgezett joghurttól halt meg egy öt- és egy hatéves kisgyerek az észak-kínai Hopej tartományban - jelentette a kínai média az országos visszhangot kiváltott esetet pénteken.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
színek
2013. május 03. Családháló

Mérgezett joghurttól halt meg egy öt- és egy hatéves kisgyerek az észak-kínai Hopej tartományban – jelentette a kínai média az országos visszhangot kiváltott esetet pénteken.


A sajtóban, az online médiában és a közösségi oldalakon is nagy felháborodást keltett annak a nőnek az esete, aki szándékosan patkánymérget fecskendezett egy flakon joghurtba, majd megkért valakit, hogy azt néhány jegyzetfüzettel együtt helyezze az út mellé.

A csomagot egy nagymama vette magához, aki unokáit az óvodába kísérte. A joghurtot az után adta oda nekik, miután két lány unokáját délután hazavitte. Nem sokkal később mindketten rosszul lettek, egyikük útban a kórházba, a másik később már a kórházban halt meg. A joghurtból a nagymama is evett, nála is mérgezés tünetei jelentkeztek, de ő túlélte.

A rendőrség tájékoztatása szerint az óvoda vezetője bevallotta, hogy ő fecskendezte bele a mérget a joghurtba, s kért meg egy férfit, hogy a füzetekkel egy másik óvodához vezető út mellé tegye le.

A jelek arra mutatnak, hogy a két intézmény közötti konkurenciaharc indította az egyik óvoda vezetőjét a lépésre. A gyanúsítottakat őrizetbe vették.