Miért nem szereti Erőss Zsolt a hordozókendőt?

Erőss Zsolt hegymászó. Makacs székely emberként komoly célokat tűz ki maga elé, melyek eléréséért akár extrémnek tűnő dolgokra is képes. Felismerte, hogy a Kárpát-medencei magyarság bénult, nyomott állapotban van, s épp ezért hivatásának tartja, hogy saját példájával, valamint előadásaival hirdesse, hogy az embereknek célokat kell kitűzniük maguk elé, melyek túlmutatnak a napi betevőért való harcon – hiszen ettől válhatunk valóban emberré. Úgy gondolja, hogy ezt a szemléletet már a gyermeknevelésben érvényesíteni kell, s ráadásul nem könnyen teljesíthető célok felállításával!

Amiért azonban most beszélgettünk, az az, hogy feleségével, Hildával együtt úgy döntöttek már első gyermekük születésekor, hogy hordozni fogják gyermekeiket!

– Hogy kezdtetek el hordozni? – kérdeztem Erőss Zsolt feleségét, Sterczer Hildát, aki némettanárként dolgozott, mielőtt édesanya lett.

Hilda:– Én menni akartam hegyet mászni már akkor is, amikor Gerda három hónapos volt. Mentünk épp Ausztriába, és úgy éreztem, nekem feltétlenül túráznom kell. Tudtam, hogy a normál háti hordozóban még nem ülhet a gyerek, s utánanéztem, milyen megoldások vannak azon kívül.

Zsolt: Az interneten kezdtünk tájékozódni, és először vettem egy jó nagy darab függönyanyagot. Úgy gondoltam, nem kell ezt túlvariálni, misztifikálni, s megfelelő lehet, ha veszek olcsón egy bármilyen, megfelelő méretű anyagot, és azzal rákötjük Hildára a gyereket. Persze miután ezzel egy kicsit bénáztunk, rájöttünk, hogy ez mégsem ilyen egyszerű.
A kendőt én mégis máig drágállom. Egy egyszerű anyag, melynek lehet húzogatni a szálait…

Raymund: – Azért nem mindegy az anyag, s persze a szövés.

Helga: -A jobbak 20 – 30ezer forintban kerülnek.

Zsolt: – Az a baj, hogy az ember hozza, viszi, utazgat vele, s esetleg elhagy egy ilyen kendőt, amit 20-30ezer forintért vett, az azért elég kellemetlen…

Helga:  – Ez velünk egyszer valóban megtörtént.

Raymund: – Van egy honlap az interneten, amelyen hegymászó – eszközöket tesztelnek, s teszteltek különböző babahordozó eszközöket pl. a Szlovén – Alpokban. Én most azonban a ti tapasztalataitokra vagyok kíváncsi e téren.  A gyermekeket is viszitek tehát hegyet mászni?

Zsolt: – Ahová lehet, igen. Járunk természetesen az Alpokba s Erdélybe is. Erdélyben remekül regenerálódott a turistaélet, szervezetileg az Erdélyi Kárpát Egyesület keretében. Most például EKE-táborral Szentegyháza mellett jártunk a Vargyas – völgyében, majd megyünk Csíkba és a Csángó vidékekre is.
Nem feltétlen a nagy rekordokat s magasságokat kell keresni ilyenkor! A sziklamászó táborunkat sokszor Torockó mellett, a Kőközi – szorosban tartjuk, s a Székelykőn is vannak izgalmas sziklák!

Raymund: –  Ilyenkor a te hátadra is felkerül a gyerek?

Zsolt: – Arra is van példa, de én a kendőt annyira nem szeretem, mert macerás ez a simítgatás, ráncolás. Egyedül nem teszem fel kendővel a gyermeket!

Ez azonban csak túrázás. Én sífutottam már a hordozókendővel – persze akkor is Hilda tette a hátamra.

Hilda: – Én kifejezetten sokat sífutottam vele, Gerda 8 hónapos korától. Kendővel nagyon jó. Kipróbáltam ugyanezt vázas háti hordozóval is, az borzasztó érzés volt.  Nem tudtam, mit csinál a gyerek. Kendőben éreztem ezt, továbbá rá is tudtam venni Zsolt esőkabátját – a vázas hordozónál erre esély sem volt.

Zsolt: – A vázas hordozó egyetlen előnye, hogy gyorsan fölvehető, míg a kendőt nehéz feltenni, főleg egy nagyobb gyermekkel. A kendőnek ez szerintem a nagy hátránya.

Helga: A kendő nagy előnye, hogy multifunkcionális, hiszen be lehet takarni vele a gyermeket, leteríthető a földre, étkezhetünk rajta. Volt egy nandu – kendőnk is. Az legalább magyar, de másfajta kötéstechnikát alkalmaznak. Amit én megtanultam, az a redőzgetős technika.

Zsolt: – Miután fél évet gyakorolta, meg is tanulta – nekem ehhez nem volt türelmem.

Raymund: – A székelyeknél mindig hagyomány volt a hordozás, a mezőre is hordozókendőben vitték ki a gyermekeket az asszonyok. Ez mára csupán a csángóknál maradt meg persze!

Zsolt: –  Mára ez eltűnt. A csángóknál persze jobban megmaradnak a dolgok. Az ázsiai hegyi törzseknél, a tibeti kultúrákban s hasonló helyeken szintén régi hagyomány a kendőzés. Ezeket én fotózom is, mióta érdekeltek vagyunk benne.

Raymund – Kőrösi Csoma Sándor pont ezeket a területeket kutatta, mint a magyarság őshazáját. Csoma fiatok Kőrösi Csoma miatt lett Csoma?

Zsolt: – Persze. Kőrösi Csoma Sándor tevékenysége a magyar kultúra része. Székely, polihisztor, és őshazakutatása közben eljutott Ázsiáig, a tibeti kultúra kutatásáig, és olyan vidékekig, ahol nyilvánvalóan vannak nyomai a magyarságnak – én is rendszeresen találkozom ilyenekkel. Ráadásul mi is kötődünk ehhez az egész mentalitáshoz: Magasra menni, még magasabbra, akár egyenest a Himalájába.

Raymund: –  Milyen nyomokat találtál arrafelé a magyarságról?

Zsolt: – A Magar – törzs talán a legérdekesebb ebből a szempontból. Átmentünk magar falvakon, és láttam egyszer egy temetési menetet. Sajnos csak utólag tudtam meg, hogy ők is kopjafával temetkeznek, s több hasonló szokásuk is van. Ha ezt előbb tudom, magam is részt vettem volna ezen a temetésen. Egykor Nepál vezető törzse voltak, királyságuk majdnem egész Nepálra kiterjedt.