Milyen életkorban a legjobb egy kapcsolat?

Sokak azt hiszik, a turbékoló fiatal házaspárok a legboldogabbak, és úgy vélik, az együtt töltött hosszú évek alatt kihal egy párkapcsolatból a romantika, helyét inkább a megszokás veszi át. Amerikai tudósok szerint ez nem így van: a régóta együtt élő, idősebb házastársak jobban becsülik egymást, és kedvesebbek is a másikhoz, mint a frissen egybekeltek.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
kutatás
2018. december 11. Dívány

A Kaliforniai Egyetem – novemberben az Emotion folyóiratban publikált és a Studyfinds.org által szemlézett – kutatása szerint, ahogy öregszünk és egyre több időt töltöttünk a másikkal, úgy válunk egyre inkább toleránssá vele szemben – felszívódnak azok a kapcsolati problémák és folyamatos stresszhelyzetek, melyek a fiatal és középkorú embereket jellemzik, helyüket pedig a békés, nyugodt időskori szeretet veszi át.

„A házasság hosszú távon jót tesz az egészségnek” – véli a kutatás vezetője, Robert Levenson, az egyetem pszichológiaprofesszora. „Hiába a családtagok és közös barátok elvesztése, az egész életüket együtt leélt idős házaspárok általánosságban boldogok, és az átlagnál jóval kevésbé hajlamosak szorongásra vagy depresszióra” – teszi hozzá.

De hogyan lehet ezt kutatni?

Levenson és csapata tizenhárom éven keresztül követte nyolcvanhét házaspár sorsát, akik a vizsgálat idején 15-35 éve éltek együtt. A megfigyelés további részleteiről itt olvashatunk.