Mire használjuk a gyereket?

Biztosan sokan felhorkannak most, hogy milyen dolog ez, a gyereket nem használjuk semmire. A pszichológus viszont a héten arról ír, sok különböző, esetleg ki nem mondott, magunknak meg sem fogalmazott okból vállalhatunk gyereket, és létezik olyan motiváció, amivel hosszabb távon inkább ártunk, mint segítünk. Éppen ezért, érdemes időnként nekünk magunkban is tisztába tenni: mit is várunk tulajdonképpen a gyerekeinktől.

Amikor valaki gyermeket vállal, számos tudatos és tudattalan ok húzódik meg a döntés mögött. Valójában a legtöbben nem tudnak egyből választ adni arra a kérdésre, miért vágynak gyerekre, vagy talán csak azt, hogy „ez az élet rendje”, vagy „miért ne vágynék: minden egészséges ember szeretne gyermeket, nem?”. Persze, nem muszáj, hogy legyen egy kidolgozott, frappáns válasz. Azonban annál inkább szerencsés néha megvizsgálnunk vágyainkat, indítékainkat, hogy rálássunk, vajon nem használjuk-e olyasmire a csemetét, ami inkább a mi érdekeinkről, mint az ő szükségleteiről szól.

Nem visszaélésről vagy gyermekbántalmazásról van szó, hanem arról, hogy a normális, szerető szülőknek is vannak rejtett motivációik a csemetével kapcsolatban. Ez rendben is van, csak az a fontos, ezek a burkolt vágyak és szándékok vajon segítik-e a gyermeknevelést, vagy rugalmatlanná teszik.

Például érthető vágy, hogy legyen folytatása az életünknek, érkezzen valaki a világba, aki túlél minket, és akinek talán szintén lesznek utódai, és így tovább. Tehát, ha nem szakad meg a lánc, bizonyos szempontból egy végtelenbe nyúló történet részei vagyunk, és ebből a nézőpontból már nem is olyan ijesztő a halál. A saját gyermek halála többek közt azért is olyan fájdalmas, mert az ember azt éli meg, hogy valamiképp ő maga halt meg, még ha tovább is kell folytatni napjait.

Az is jó ok a gyermekvállalásra, hogy az ember adni akar, kevésnek érzi, hogy csak a saját boldogsága körül forog az élete. Persze, más módon is kielégíthető ez az igény, például ha a másoknak való önzetlen segítés részévé válik az életnek, de a gyermeknevelésben is megéli az ember annak a jó érzését: viszonzás nélkül energiát és időt fordítani valamire, ami túlmutat személyes érdekeinken.

Vannak azonban veszélyes célok is. Ilyen például az, ha valaki azért vállal gyereket, hogy ne legyen egyedül. Nem ritka, hogy a gyermekben éppen az a vonzó, hogy rá van utalva a szülőre, egy darabig ő jelenti számára az egész világot. Ezzel kapcsolatban fel kell tennünk azt a kérdést: vajon mi lesz, ha már mások is fontossá válnak, vajon hogy viseli ez az anya vagy apa, mikor a barát, majd partner véleménye többet nyom a latba az övénél? Mikor már inkább ciki a szülővel mutatkozni, mert nem akarja a csemete, hogy azt higgyék, ő még mindig a mama szoknyáján ül? Az ilyen szülő tudattalanul is fékezni fogja a gyermek önállósági törekvéseit, és ezzel sokat árthat neki.

A cikk itt folytatódik!