Nem maradhat életben a kis Charlie Gard – A szülők legalább a körülményekről dönteni szeretnének

A strasbourgi emberi jogi bíróság egyetértett a helyileg illetékes bírósággal: a tíz hónapos Charlie-t le kell venni a gépekről, kár nyújtani a szenvedését. A szülők képtelenek beletörődni, hogy még csak ne is lehessenek gyermekük mellett, mikor leveszik a gépekről.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2017. július 04. Hojdák Annamária

Mint korábban megírtuk (lásd itt és itt), a kis Charlie Gard ritka genetikai betegséggel küzd. Egy amerikai orvos kezelést ígért a családnak, ám a brit orvosok nem látnak esélyt a gyógyulásra: az a kezelés még kísérleti fázisban van, nagy valószínűség szerint nem segítene Charlie-n. Miután a brit bíróság kimondta, hogy a kisgyereket kezelő Great Ormond Street Kórháznak le kell állítania a lélegeztetőgépet, Charlie szülei, Connie Yates és Chris Gard a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak.

Strasbourg döntése június 28-án született meg.

“Ma az emberi jogi bíróság többségi döntéssel jóváhagyta a területileg illetékes bíróságok döntését, ezzel a kérvényt elutasította. A döntés végleges. (…) A szülők arra kérték a bíróságot, hogy foglaljon állást abban, hogy a gyermekük érdekét szolgálná-e az amerikai kísérleti kezelés. A területileg illetékes bíróság arra jutott, hogy a kórház jogszerűen jár el, ha leállítja az életfenntartó kezelést, mert valószínűnek tűnik, hogy Charlie komoly kárt szenvedne, ha jelenlegi kínjait meghosszabbítanák anélkül, hogy reális perspektívát nyújtanának a gyógyulására, és anélkül, hogy a kísérleti terápia komoly javulást idézhetne elő. A bíróság döntése körültekintő és alapos volt, a törvényhozás mindhárom szintjén keresztülment, világos és mindenre kiterjedő alátámasztást adva a döntésnek. (…)”

Azaz a szülők kérelmét elutasították, a gépeket le kell kapcsolni.

A Charlie-t kezelő kórház vezetősége aznap így nyilatkozott:

“Gondolatban Charlie szüleivel vagyunk. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz nekik. Az emberi jogi bíróság döntése nehéz ügy végére tesz pontot. Minden támogatást megadunk Charlie szüleinek az előttük álló lépéshez.”

Connie és Chris azonban nem így találták. Szerették volna hazavinni Charlie-t, hogy legalább mellettük halhasson meg, ám a kórház ezt nem engedélyezte.

“Össze vagyunk törve – írta Connie. – Minden vágyunk, hogy az utolsó óráit a kisgyermekünkkel tölthessük. Nem dönthetünk arról, hogy a gyermekünk éljen-e, de még arról sem, hogy mikor és hol haljon meg. Minket és különösen Charlie-t semmibe vettek az egész eljárás során. De Charlie úgy fog meghalni holnap, hogy tudja, hogy ezrek szerették. Köszönet mindenkinek a támogatásért!”

A szülők kaptak még valamennyi haladékot a lekapcsolásig, de most már biztos, hogy meg fog történni.

Tegnap megint fordulat következett be az ügyben: egy vatikáni fenntartású kórház felajánlotta, hogy fogadja a kisgyereket. A római Bambino Gesù kórház igazgatója, Mariella Enoc azt nyilatkozta, hogy kérelmezte a Great Ormond Street Kórháznál a baba átszállítását.

“Tudjuk, hogy ez egy nagyon szomorú eset, és nincs hatékony kezelés – nyilatkozta Enoc. – Imáinkban a szülőkkel vagyunk, és ha szeretnék, hajlandóak vagyunk magunkhoz venni a gyermeket arra az időre, amíg még életben maradhat.”

Enoc nyilatkozata Ferenc pápa vasárnap kiadott közleménye nyomán született, miszerint együttérzéssel követi a kis Charlie Gard ügyét; lélekben velük van, és imádkozik értük, hogy arra irányuló vágyukat, hogy végig a gyermekükkel maradhassanak, tekintetbe vegyék.

 

Képek: Facebook