Nem tragédia, inkább esély az életre! – KOREXPO május 13-án

Magyarországon az európai átlagnál jóval több, évente mintegy nyolcezer baba érkezik meg idő előtt. Bár a szülők számára ez a legtöbb esetben komoly traumát jelent, fontos, hogy tudatosodjon: nincsenek egyedül. Sok alapítvány, egyesület segíti a koraszülöttség által érintett szülőket, családokat. Ezek közül az egyik legismertebb szervezet a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE), amely idén május 13-án, a Kenguru módszer világnapján szervezi meg éves szakmai konferenciáját.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
koraszülött
2017. május 09. Család.hu

A KORE fő célkitűzése hat évvel ezelőtti megalakulása óta a koraszülésben érintett családok megsegítése, elsősorban információk nyújtásával, illetve a sorstársi közösség erejével. Tevékenységük változatos: hozzájuk kötődik a koraszülöttek világnapjának ismertté tétele Magyarországon, információ gazdag honlapot üzemeltetnek, ingyenesen letölthető tájékoztató füzetet adtak ki, amely sok segítséget ad a témában érintetteknek.

Emellett évről évre megszervezik a „KOREXPO” elnevezésű szakmai konferenciát. Az idei alkalom a „Kenguru módszer világnapjához” kapcsolódik, május 13-án rendezik meg a budapesti GyermekszemPont Általános Iskolában. Az eseményen a koraszülésben érintett családok és a koraszülött gyermekek ellátásával, fejlesztésével foglalkozó szakemberek közösen, kerekasztal beszélgetések és előadások keretében keresnek megoldásokat a koraszülöttségből adódó kihívásokra, nehézségekre.

A KOREXPO idei mottója „A te történeted: a mi történetünk”. Ennek jegyében a sokféle előadás, beszélgetés közül is az egyik legérdekesebbnek a „Neked ez a történet egy a sok közül, nekem viszont az egyetlen” címmel meghirdetett kerekasztal beszélgetés ígérkezik, amelynek kimondatlanul is célja a koraszülött-ellátással foglalkozó ápolók és orvosok érzékenyítése a szülők irányába. Hogyan élte meg a PIC-en (perinatális intenzív centrum, vagyis speciálisan koraszülötteket ellátó kórházi osztály) töltött időt a család, mivel teheti ezt az időszakot a jövőben könnyebbé az egészségügyi dolgozó? Ezekre a kérdésekre igyekeznek majd választ találni a résztvevők, akik között főnővérek, szakorvosok és szoptatási tanácsadók lesznek.

Az sem csalódik majd, akit más témák érdekelnek, hiszen szó lesz a többi között arról, hogy az érintett édesanyák hogyan dolgozhatják fel félelmeiket,szorongásaikat, de a szervezők nem feledkeznek meg a „koraapukákról” sem – hiszen mindkét szülőnek fontos szerepe van a kiegyensúlyozott és harmonikus gyermeknevelésben. Hasznos lehet megismerni szakértők tanácsait arról, hogy az esetleg eltérő ütemben fejlődő koraszülött gyermeknek hogyan érdemes óvodát, majd később iskolát választani. Egy másik előadás pedig azt a kérdést járja körbe, hogy miként segíthet a pedagógus a bölcsődében, óvodában, iskolában a koraszülöttségből származó problémák kezelésében.  „Sérült gyermek a családban” – ezt a címet kapta  az a beszélgetés, melynek egyik résztvevőjét, dr. Patócs Lászlót nem csupán orvosként, de érintett szülőként is foglalkoztatja a koraszülöttek helyzete. Az ő gondolatait egészíti majd ki Czeizel Barbara, mint elismert szakértő, gyógypedagógus, és a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményvezetője, aki egyúttal miniszteri biztosként a szakmai nap fővédnökének tisztét is betölti.

Az egész napos programsorozat ingyenes, kísérőprogramként pedig a gyermekeket Kolompos koncert és játszóház szórakoztatja, a tavalyi évhez hasonlóan pedig ezúttal is megtartja „Mini-rezidens” programját a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat. Ekkor az érdeklődő, vállalkozó kedvű gyermekek mini inkubátorokat, műszereket próbálhatnak ki, sőt jó idő esetén még a kiállított speciális koraszülöttmentő autót is bejárhatják, megnézhetik kívül-belül.

A cikk itt folytatódik!