A PPKE továbbra is kiemelt egyetem

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Rektori Hivatala január 27-én közleményt adott ki egy, az intézményről megjelent cikkel kapcsolatban. A közlemény az alábbiakban olvasható.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
színek
2017. január 28. Magyar Kurír

„Lefokozott három egyetemet a kormány” – ezzel a félreérthető címmel jelent meg írás az Eduline.hu felsőoktatási hírportálon, január 26-ai dátummal. A cikk szerint „A Pázmány-, a MOME és az Andrássy-egyetemek már nem úgy szolgálják a nemzetstratégiai célokat, ahogy azt a kormány szerint kellene.” Ezért a kormány – írja az Eduline.hu a Magyar Közlönyre hivatkozva – „keddi határozatában visszavonta korábbi döntését, így a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kiemelt felsőoktatási intézményi minősítését”.

Az Eduline.hu közlése nem kellő körültekintéssel, a tények figyelmen kívül hagyásával íródott, ezért az olvasó számára félreértésre adhat okot. Ezt a félreértést kívánjuk tisztázni az alábbiakban, azzal az állítással kezdve, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem továbbra is joggal viseli a „kiemelt egyetem” státuszt.

A kormány 2013-ban 1104/2013. számú határozatával a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet kiemelt felsőoktatási intézménnyé minősítette, a nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló 24/2013. számú kormányrendelet 3. §. (2) bekezdése szerint, amelynek alapja a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 10. § (1) bekezdése volt. Ennek akkor hatályos szövege szerint: „A kormány nemzetstratégiai célok megvalósítása érdekében, rendeletében meghatározottak szerint, állami vagy egyházi fenntartású felsőoktatási intézményt kiemelt felsőoktatási intézménnyé minősíthet.”

A kiemelt minősítés határozott időre, a 2013–2016 közötti időszakra szólt. A jogszabályok időközben változtak, és az oktatás szabályozására vonatkozó, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi LXXX. törvény 48. §-a módosította a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 10. §-át. Ennek most hatályos rendelkezése szerint: „A miniszter nemzetközi szerződésben foglaltak szerint felsőoktatási intézményt kiemelt felsőoktatási intézménnyé minősíthet.”

A minősítési jogkör tehát – és ez okozhatta az idézett írásban a félreértést – időközben a kormánytól az illetékes miniszterhez került. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a 65101-3/2016. számú Emmi-határozatával 2017. január 1-jétől – a vonatkozó hatályos jogszabályok szerint – kiemelt egyetemnek minősítette a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet. Ezzel párhuzamosan pusztán jogtechnikai intézkedés volt, hogy az immár okafogyottá vált 1104/2013. számú kormányhatározatot a kormány 1028/2017. számú határozatával január 24-én visszavonta.

Ezen tények alapján hangsúlyozni kívánjuk, hogy szó sincs semmiféle leértékelésről – mint az Eduline.hu írja. A PPKE a hazai felsőoktatásban és a nemzetközi tudományos életben, illetve oktatási kapcsolatokban egyre szélesebb elismertségnek örvend. Sajnálatos, hogy egy jogtechnikai intézkedés félreértése miatt egyetemünkkel kapcsolatban téves megállapítás jelenhetett meg.