Siket és nagyothalló gyermekeket támogatnak idén adventkor a családszervezetek

Ismét közeleg a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Vásárának időpontja, melyet a Fiatal Családosok Klubja immár harmadik alkalommal szervez meg a jótékonyság jegyében, hatalmas lelkesedéssel. Az idei esemény a Családok Éve programsorozat részeként kerül megrendezésre. A támogatott szervezet idén egy különleges alapítvány, akik nagyon fontos és sokak számára láthatatlan munkát végeznek: ők a Jel Alapítvány.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
ficsak
2018. október 01. FICSAK

Az idei esemény a Családok Éve programsorozat részeként kerül megrendezésre.  Az első vásárt 2016-ban a Várkert Bazárban rendezték, melynek sikerén felbuzdulva 2017-ben már egy nagyobb helyszínt, a Millenárist választottak az esemény otthonául.

Jótékony összefogás

Király Nóra, a FICSAK alapítója gyermekkora óta álmodott egy olyan jótékonysági eseményről, mely meghitt hangulatban, számos szervezet összefogásával és példamutatással képes bebizonyítani, hogy a civil szféra milyen erős és mire képes, ha van egy közös cél. A várás immár hagyománnyá vált, tehát méltó bizonyíték arra, ami megálmodója és szervezője meg akart mutatni. 2016-ban az Őrzők Alapítványra esett a választás, akik a támogatás segítségével egy teljes lakást tudtak felújítani és gyermekbaráttá varázsolni a daganatos beteg gyermekek és családjaik számára. 2017-ben a Melletted a helyem Egyesület kapta a kézműves termékek eladásából befolyt összeget, akik a koraszülött kisbabák és anyukájuk számára szükséges eszközök megvásárlására fordították azt. Az idei évben a Jel Alapítványt támogatja nagyon lelkesen és teljes szívvel a vásár, melyre már gőzerővel készülnek a csodálatos, adventi termékek.

Egy fontos ügy

Ebben az évben a befolyt összeggel a siket és nagyothalló gyermekkel, szülővel élő családokat fogja támogatni a FICSAK. Bíznak benne, hogy ehhez a nemes célhoz nem csupán a családszervezetek, hanem a rendezvényre kilátogató szülők, családok is szívvel-lélekkel csatlakoznak majd, hisz sajnos szinte mindannyiunk környezetében van olyan gyermek, akik küzd ezzel a problémával.

A probléma közel egymillió embert érint

A jótékonysági esemény apropóján szeretné az egyesület hangsúlyozni, hogy Magyarországon majdnem egymillió ember él valamilyen fokú halláskárosodással. A Siketek Világszövetségének határozata alapján, 1958 óta minden év szeptember utolsó vasárnapján tartják a Siketek Világnapját. A fő cél, hogy felhívják a figyelmet a siket és nagyothalló emberek különleges, jelnyelvre alapuló kommunikációjára mozgósítsák a társadalmat és a döntéshozó szerveket. Világszerte 250 millió ember vallja magát hallássérültnek, közülük 70 millió személy siket.

A jelnyelvet használó közösség saját erejéből sokszínűen és számtalan kommunikációs felületen évtizedek óta próbálja megismertetni és megszerettetni a jelnyelvet – mint a siket emberek saját anyanyelvét – a többségi társadalommal. A társadalmi befogadás egyik alapfeltétele, hogy a halló kultúra torzulásmentes és hiteles információval rendelkezzen erről a nyelvről és használói hétköznapjairól.  A siket gyermekek jelentős része halló családban születik, így a szülők egyik legfontosabb döntése, hogy tanuljanak meg ők is jelelni, hogy ezáltal akadálytalanul tudjanak kommunikálni a gyermekükkel.  Szeretnék felhívni erre a problémára a figyelmet és egy olyan összefogással segíteni, mely méltó példa lehet hazánkban. “Bízunk benne, hogy a Családok Évének utolsó hónapjában, ez az esemény megható és örömteli adventi pillanatokat fog okozni a családoknak, akik velünk együtt ünnepelnek majd a jótékonyság nevében” – áll a FICSAK közleményében.

Jel Alapítvány – Családok a jelnyelvért!

A Jel Alapítvány 2016 óta végzi tevékenységét a hallássérültek érdekvédelmében. A siketek jelenlegi magyarországi oktatási gyakorlatának ismeretében különösen fontosnak tartják, hogy elősegítsük a siket gyerekek jelnyelvhez való korai hozzáférését. A választott nyelv használata és az érthető információk szabad befogadásának lehetősége mindenkit megillet, társadalmi körülményektől függetlenül.

Mire fordítják az összeget?

Az adventi jótékonysági vásár bevételét az alapítvány a jelnyelvi játszótér fejlesztésére fordítja majd, a gyermekek nagy örömére. A Jelnyelvi Játszótér legfőbb célja a szemléletformálás, melyet a játszótér segítségével már a legkisebb kortól el lehet kezdeni. A hely programja alapvetően improvizáción, mesepedagógián és drámapedagógián alapul, melyet egy csapat szakember dolgozott ki és jelnyelvi játékokból áll. A Játszótér megteremti a lehetőségét annak, hogy a hallássérült gyermekek játékos formában jussanak hozzá a jelnyelvhez és a számukra identitás lehetőségét nyújtó siket kultúrához, akkor is, ha halló családban nevelkednek. A jelnyelvhez való korai hozzáférés elengedhetetlen, így már az iskolai oktatást megelőzően szükséges a minél gyakoribb és intenzívebb jelnyelvi környezet a siket kisgyermek számára. A résztvevő halló gyerekek számára a program bepillantást enged egy új világba és kommunikációs formába, érzékenyít a különbségek iránt és a fogyatékosság, másság tudatosításához segít hozzá a közös megtapasztaláson, játékélményen keresztül. A Játszótér célja, hogy a gyerekek, fiatalok megismerjenek egy olyan világot, ahol a kommunikáció módja más, de természetes, s ebben a közegben vehessenek részt felszabadult, örömteli játékban. A Jelnyelvi Játszótéren megteremtődik a lehetőség a teljes körű kommunikációra, a szabad mozgásra, a közös játékra egy olyan nyelvre támaszkodva, mely a hallássérülteknek anyanyelv és identitás, a hallók számára pedig egy új világ megismerése és a társadalmi szemléletformálás lehetősége. A Játszótér egy olyan közeg, melynek tagjai gyerekek és felnőttek, siketek, nagyothallók és hallók, akik egy közös, nyitott program során töltenek együtt időt és döntik le a kommunikációs akadályokat.