Szegődjünk Krisztus nyomába Húsvétkor!
Egyszer egy nagyon okos és művelt interjúalanyom mondta karácsonykor, hogy úgy érzi, nagy ünnepek előtt jobban próbára vagyunk téve. Mintha az ördög szórakozna velünk éppen, amikor össze akarjuk szedni magunkat. Valami hasonlót éltem meg a böjti időszakban én is, mikor egy internetes szerkesztő számára nem kis dologról próbáltam meg lemondani idén: a céltalan internetezésről.
Számomra az idei böjti időszak ezért nehezebbnek egyszersmind könnyebbnek bizonyult. Nehezebb volt, mert átlagos embertársaimhoz hasonlóan olyannyira lételememmé vált a céltalan mobiltelefon-nyomkodás, mint egy dohányos számára a cigaretta, s ennek megvonása igazán komoly erőfeszítéseket kívánt. Ki kellett találnom, hogy az esti kis mesenézéses bambulások helyett mihez kezdek a gyerekekkel és minden pillanatban kontroll alatt kellett tartanom információra éhes idegrendszeremet.
A vállalással azonban inkább nyertem, mint vesztettem, hiszen kénytelen voltam szembe nézni azzal, mi minden helyett internetezem, életem rengeteg részterületét kellett újra megtölteni tartalommal, ami nem várt gyümölcsöket eredményezett. A gyerekek százszor nyugodtabbá váltak, mikor az esti mesenézés helyett egy kivágott kartondobozból kikukucskálva én találtam ki történeteket, nagyobbik lányom ennek hatására még azt is fontolóra vette, hogy nem kutató, inkább meseíró lesz. Újra hallani kezdtem a saját gondolataimat, így számos új célt tudtam megfogalmazni.
És mivel nem nézhettem “csak egy kicsit” rá az e-mailjeimre, amikor csak akartam, a munka nem szivárgott be a lefekvés előtti pillanataimba. Számos esti beszélgetéssel és filmnézéssel lettem így gazdagabb (nem is beszélve a pihenésről!), s a férjemmel közösen tett vállalás hiszem, hogy házasságunkat is erősítette. És még valami: mivel önbizalmunk legfőbb ellensége, a Facebook is kikerült a látószögemből, saját életemmel is elégedettebb lettem, hiszen nem olvasgattam naponta húsz-huszonöt posztot arról, hogy más élete milyen tökéletesen csodálatos miközben én éppen munka közben küzdök a lázas gyerekekkel, a főzéssel és a bevásárlással.
Azt gondolom, hogy közben a Sátán sem tétlenkedett, s ha már megpróbáltam ilyen ügyesen kiebrudalni az életem egyik jelentős területéről, kopogtatott máshol: például a ruhásszekrényemen keresztül, ahol számos kinőtt és divatjamúlt ruhadarab integetett rám a tavasz beköszöntével, s én már csak akkor eszméltem fel, hogy talán a böjt és lemondás témakörébe ez is beletartozik, mikor egy teljes vasárnapot cipőnézéssel töltöttünk s végül egy igen drága ám használhatatlan cipővel értem haza bevásárlókörutamról.
S ezzel megkezdődött nagyböjti kudarcaim időszaka. Közben közeledett a Húsvét, s én folyamatosan falakba ütköztem (főleg munka fronton), az utolsó pedig egy nagyonis valóságos játszótéri bucka volt, mely olyannyira láthatatlannak bizonyult, hogy békaként terültem el a földön. Azóta fél kézzel pötyögve gépelek, s a térdelés is nehezen megy. Beláttam, ideje lelassítani, s elgondolkodni azon, jól megválasztott lemondásomon túl én idén hogyan szeretnék Jézussal együtt ünnepelni, mit jelent számomra az igazi Húsvét. Mert nem szabad elfelejtenünk, hogy a nagyböjti előkészület csupán “edzés” a meccs előtt, s a lényeg csak ezután következik, ha kiüresítettük magunkat annyira, hogy képesek legyünk befogadni az örömhírt, s meghallani, Istennek mi a terve velünk. Számomra idén ehhez elcsendesedésen és a lelassuláson keresztül vezetett az út. Nem mondom, hogy a végén járok, de igyekszem tartani az irányt, s kézenfogni kis családomat, hogy együtt tegyük meg e fontos lépéseket.
Kívánok mindenkinek csendekben és megvilágosodásokban teljes ünnepet, hogy családunkkal együtt meg tudjuk élni Jézus közelségét és a Húsvét valódi üzenetét!
