Szerelmes versek romantikus estékre

Egy kis romantikára vágyunk? Nem kell más hozzá, csak pár gyertya és egy verseskötet. Nem találjuk a megfelelő szavakat a másik iránti érzéseink kifejezéséhez? Hagyatkozzunk a költőkre, akik csodálatos, szerelem ihlette poémákat írtak.

Ahány két különböző személyiség alkotta szerelmespár van, annyifajta szerelem: vannak, akik között lángol a szenvedély, mások csendes szeretetben élnek egymás mellett, vannak, akik ölik és ölelik egymást, mások között egy hangos szó nem esik, vannak, akik minden percüket együtt akarják tölteni a másikkal, másoknak szükségük van egy kis egyedüllétre, párjuk nélkül eltöltött időre. Akármilyenek is a mi érzelmeink, a mi kapcsolatunk, keressünk, s megtaláljuk majd azt a költeményt, mely a mi helyzetünkre illik, mely tökéletesen kifejezi érzelmeinket, elmondja, ami a szívünkben lakozik.

Shakespeare szonettjei
A szonett a reneszánsz kor népszerű lírai műfaja volt, az Erzsébet-kori költők nagy része, így Shakespeare is létrehozott műveket ebben a műfajban. A reneszánsz mester szonettjei két részre oszthatók, az egyik csoportba azok tartoznak, melyek a szépséges „szőke férfihoz” szólnak (abban a korban a nagyra értékelték férfi barátságot), a többi mű megszólítottja a titokzatos „fekete hölgy”. Felmerülhet a kérdés, hogy kik is valójában a versekben felbukkanó szereplők, azonban a szonettek életrajzi olvasata félrevezető, mert a költő a művekben felvesz egy szerepet, a lírai én szólal meg bennük, aki nem azonosítható a szerzővel. Shakespeare szonettjeinek sorai kifejezik a kifejezhetetlent, a szerelem belső feszültségét, a szeretlek és gyűlöllek paradox drámáját. A 75. szonett a szerző egyik legszebb szerelmi vallomása:

„Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.”
(Szabó Lőrinc fordítása)