Szulák Andrea – Aki végigsírja az utat, ha nincs mellette a lánya

Negyvenhárom évesen szülte meg kislányát. Mint mondja, akkor ért révbe. Szulák Andrea azóta Rozinának él, és bár karrierjét is építgeti, mindig megviseli, ha huzamosabb időt kell nélküle töltenie.

Énekelt az Új Neotonban, a Rapülőkkel, háromszor volt az év énekesnője, több önálló lemeze is megjelent. Később színházi színésznőként, majd televízió műsorvezetőként aratott sikereket, sorban kapta az Operettszínház főszerepeit. Már negyven is elmúlt, mikor megszületett kislánya. Szulák Andrea a Nevelésünk titkai című könyvben az anyai kötődésről, és Rozinával töltött csodálatos éveiről osztotta meg gondolatait. A Családháló egyfajta összképet próbált nyújtani a közel harminc oldalas beszélgetésből.

Szorongós, kései terhesség

Munka, munka, munka. Nagyjából ez jellemezte Szulák Andrea harmincas éveit, ráadásul bekövetkezett élete legnagyobb csapása is: elveszítette édesanyját. Egyedüli mentsvára a munka lett. Ekkor jött Gábor, a férje. „Mondhatni utánam nyúlt” – jellemzi akkori nyitottságát az énekesnő, aki az esküvő után éveken át nagyon teherbe akart esni, mégsem sikerült. Mint mondja, számára ez tragédia lett volna. Véleménye szerint húszévesen édesanyává válni inkább ösztönös dolog, míg negyven felett az alany már tisztában van a gyermekvállalás összes felelősségével, örömével és szorongásával.

A helyzetet nehezíti, hogy korábban elvesztette már megfogant kisbabáját, pedig már akkor is elmúlt negyven. A vetélés után már senki sem hitt abban, hogy anya lehet. A végén már ő sem. Elengedte az érzést, és komolyan kezdte foglalkoztatni a gondolat, hogy örökbe fogadnak párjával három vagy négy gyermeket. „Mert van bennem annyi szeretet, hogy el tudom nekik osztani” – magyarázza a szokatlan számadatokat. Azonban ebből sem lett semmi, ugyanis a gondolat megszületése után állapotos lett.

Állítólag férje erőltette a terhességi tesztet, ő pedig nagyon nehezen állt rá, azonban halálra vártan figyelte a csíkok megjelenését. Az ezt követő időszak sem volt könnyű: végigszorongta a kilenc hónapot, egyedül az utolsó hetekben érzett önfeledt mámort is.

Napi rutin és együttalvás

„Előbb hallottam, mint láttam” – eleveníti fel az első közös pillanatokat Szulák, aki életében először érezte úgy, révbe ért. Nincs több kérdés, hogy mostantól énekesnőként vagy mosogatónőként tengeti életét, teljesen mindegy, végre van dolga – mondja. Az első otthon töltött éjszaka azonban maga volt a pokol. Rozina este 11-től reggel fél hatig ordított, amikor is ájultan omlott össze az egész család. Ezt követően azonban egy-két fogzási nehézséget leszámítva nem volt probléma vele. Andi eleinte egy-egy órára ment el mindössze otthonról, a napi rutin szigorú irányt szabott a hétköznapoknak, olyannyira, hogy a közös alvás mind a mai napig tart. Napra pontosan kilenc hónapig szoptatta kislányát, másnap Rozina magától fordult le a bimbóról.

A munka a nyolcadik hónapban kezdődött, ettől kezdve Gábor volt folyamatosan otthon, ugyanis ő így is el tudta végezni munkáját. Ehhez képest saját bevallása szerint Andi a „szorongás és az aggódás” mértékegysége. Félti mindentől, a betegségektől, hogy megüti magát, de még a hideg szél is érzékeny pontja, éppen ezért bölcsödébe sem járt. Az óvoda azonban más tészta, az énekesnő is érezte, jót tenne számára egy közösség. Mindketten várták, mégis nehezen indult: „Jaj, Mamu, ne menj sehova, maradj itt velem” – kezdődött a szokásos reggeli játék. A vidéki szerepek tovább fokozták az elválás okozta traumát. Az énekesnő bevallása szerint az utakat általában végig szokta zokogni.

Nem baj, ha nem énekesnő lesz

Nevelési szakkönyvnek otthon nincs helye, inkább az anyai ösztönökre helyezi a hangsúlyt. Minden este énekel neki, általában a Bóbitát követeli, de újabban Halász Judit és Gryllus Dorka van soron. Rozinának állítólag már kifogástalan a hallása, édesanyja azonban mégsem hajtja a pálya felé. Ettől függetlenül rendkívül hasonlítanak egymásra: humoruk, hisztijeik, állhatatosságuk és érzékenységük. „Soha nem érzem elfecsérelt időnek, energiának azt, amit teszek érte” – vallja. Egyedül a dackorszak keseríti meg közösen töltött perceiket. Ilyenkor kompromisszumra törekszem – mondja az énekesnő, aki megpróbálja elmagyarázni, hogy mit, miért és hogyan lehet. Ezzel kapcsolatosan hozzáteszi: „Igazából a lányom nevel engem. Észrevettem rajta, hogyha türelmetlenebb vagyok, akkor bezár, sőt mostanában rám is szól”.

Rozina állami óvodába jár. „Normális emberek közé szerettem volna szoktatni a lányomat” – érvel, és végül hozzáteszi: szeretném neki megtanítani, hogy nem mindenki gazdag, nem mindenki jár autóval és nem mindenkinek van pénze. Azt a kislányt próbálom megmutatni neki, aki én voltam valaha.