Tartós szeretet – Kezdődik a Karitász tartósélelmiszer-gyűjtése

Március 24. és 31. között rendezik meg idén hazánk templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést. Az összegyűlt adományokból a Katolikus Karitász önkéntesei állítanak össze élelmiszer-csomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
adomány
2019. március 22. Katolikus Karitász

A Tartós szeretet címmel meghirdetett országos gyűjtés során a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat. Az elmúlt évekhez hasonlóan az egyházmegyei karitászközpontok és adománypontok is fogadják az adományokat munkaidőben.

Budapesten kiemelt gyűjtőpont a XI. kerületben a Karinthy Frigyes út 20. szám alatti KaritászPONT Adománybolt.

Az összegyűlt adományokból a Karitász önkéntesei állítanak össze élelmiszer-csomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak. A kisgyermekes családok esetében a csoportok édességgel, apró ajándékokkal is kiegészítik a csomagokat.

Hogyan lehet bekapcsolódni a gyűjtésbe?

  • Bármilyen tartós élelmiszer felajánlásával: liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara, olaj, konzervek, zacskós leves, tartós tej, keksz, édesség, lekvár, kávé, tea – akár 1 kg liszt is segítség!
  • A 1356-os adományvonal hívásával – ez hívásonként 500,- forint támogatást jelent
  • vagy a gyűjtés hírének terjesztésével, a Facebook felhívás megosztásával

A tavalyi évben közel 200 tonna élelmiszer gyűlt össze, amelyből a Katolikus Karitász több mint 26 ezer családnak, idős, beteg, egyedülálló embernek tudott segíteni.