Tranzit – Közéleti képzés fiataloknak

Már lehet jelentkezni a Tranzit közéleti képzés 2019/20-as évfolyamára! A kurzus célja, hogy a közélet iránt elkötelezett fiatalok számára lehetőséget teremtsen arra, hogy betekintést nyerjenek a nyilvánosság különböző területein folyó munkába.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
kurzus
2019. április 25. Közlemény

A program célja

A Tranzit célja a közélet iránt elkötelezett fiatalok számára lehetőséget teremteni, hogy betekintést nyerjenek a nyilvánosság különböző területein folyó munkába. A program alkalmat ad a közéletben dolgozók és az az iránt érdeklődők közötti kapcsolat megteremtésére, elmélyítésére.

A program felépítése

A képzés négy hétvégén keresztül zajlik. Kettő hétvége ősszel, kettő tavasszal kerül megrendezésre Zircen. A hétvégi képzések péntek estétől vasárnap délelőttig tartanak egy-egy szakterületet körül járva. A képzés hallgatói ezen túl részt vesznek egy ötödik alkalom is, mely az Európai Parlament brüsszeli vagy strasbourgi székhelyén kerül megrendezésre.

Részvételi feltételek:

• magyar állampolgárság

• 18-28 év közötti életkor

• a közélet iránti érdeklődés

• annak vállalása, hogy amennyiben a jelentkező felvételt nyer, akkor mindegyik alkalmon részt vesz

A pályázás menete

A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbiakat:

• rövid fényképes önéletrajz (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím megjelölésével)

• ajánlólevél (egy közéleti személyiségtől/civil vagy politikai szervezettől)

• motivációs levél legfeljebb 1 oldal terjedelemben, amelyből kitűnik, hogy a jelölt miért szeretné elvégezni a Tranzit közéleti képzését.

A pályázati anyag alapján kiválasztott jelöltek szóbeli meghallgatáson is részt vesznek, amely várhatóan 2019. júniusában kerül megrendezésre.

Támogatás

A kiválasztott pályázók a képzésen ingyenesen vehetnek részt. A szállás és az étkezés költségeit, valamint a képzés díját az alapítvány fizeti.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2019. május 24. (péntek)

A pályázatot az alábbi e-mail címre kell eljuttatni: kepzes@tranzit.info.hu