Újszülöttek pelenka nélkül

Afrikából és Indiából ered, de már New Yorkban hódít a pelenkamentes gyereknevelés. Elég nehéz összeegyeztetni a modern városi életformával, a gyakorló anyukák idegenkednek tőle, és a védőnő szerint sem feltétlenül jó túl korán alkalmazni, de lehetnek előnyei. Addig pedig várjuk, hogy leszálljon a kakikopter.

“Érkeznek Ratyeszkóék Kakesztánból a kakikopteren” – a kismama Brigitta ezzel bátorítja kakilás előtt kéthónapos, hasfájós kisfiát, aki eléggé intenzíven éli meg az eseményt, “Nagyon készül rá, sírdogál. Most is arra várunk, hogy leszálljon a kakikopter” – mondta az [origo]-nak telefonon.

Brigi kisfia még messze van attól a kortól, hogy szobatisztaságra szoktassa, bár van egy módszer, amelynek követői egész kis kortól kezdve próbálják elérni, ha nem is feltétlenül a szobatisztaságot, de legalább azt, hogy kevesebb pelenkát kelljen használni. A spórolás, a környezettudatosság, a szobatisztaságra nevelés későbbi megkönnyítésének célja együtt vezérli azokat, akik a pelenkamentes gyereknevelés módszerét követik.

A New York Times amerikai lap beszámolója szerint New York felkapott negyedeiben egyre több kismama követi az angolul elimination communication néven emlegetett módszert, amelynek lényege, hogy az anya nem ad pelenkát a gyerekre, figyeli minden olyan rezdülését, amely arra utal, hogy könnyíteni szeretne magán, és ha szükséges, ugrik vele a legközelebbi lavórhoz, a bilire, vagy a vécére. Az anya ekkor jellegzetes hangot hallat – susog vagy morog -, hogy a kicsi összeköthesse a két dolgot. Egy bizonyos idő után a susogásra vagy a morgásra elvileg visszajelez a gyerek, hogy menne a vécére vagy sem.

“Nem lehet ez rossz módszer, de ehhez az kell, hogy állandóan ott legyél, amit nem lehet megtenni ma Magyarországon” – kommentálta Brigitta a módszert. Volt olyan ismerőse, aki félévesen is szobatisztaságra szoktatta a gyerekét, de neki könnyen ment, mert az a gyerek nem szeretett pelenkába kakilni. Az ő fia is jobban érezte magát eleinte pelenka nélkül, és ő is szeretné, ha hamar elérnék a szobatisztaságot, de nem akarja erőltetni. “Olyan ‘alárendelem magam a gyereknek-fajta’ szülő vagyok”. Szerinte ösztönösen kialakul majd.

Judit is abban hisz, hogy kialakul magától a dolog. 20 hónapos fiának már van bilije, rá is ül alkalmanként, de egyelőre csak ruhában. “Nem is akarjuk erőltetni.” A gyerek már szól ugyan, de csak a kakilás után. Van az a módszer is, hogy fél éves kor tájékán megfigyelik, hogy a gyerek ugyanakkor kakil, általában evés után, és akkor ráteszik a bilire, ilyenkor sokszor érnek el sikert – mondta, pedig ő nem módszerhívő. “Majd alakul. Mindig valahogy alakul”. A nyarat várja, amikor lehet pucérkodni, “akkor le lehet dobni a pelust. Misinek biztos jópofa lesz, hogy lehet állva pisilni”.

Sokat enyhíthetnek a gyerekek kakilással kapcsolatos félelmein az ezzel foglalkozó könyvek. Volt olyan kolléga, aki arról számolt be, hogy kislánya éppen bilikönyves korszakát éli, “szívesen diskurál a kakiról, és esténként csak a Bilikönyvet lehet neki olvasni”. Alona Frankel könyve minden fakszni nélkül csak mesél a kakilásról és a szobatisztaságról, amivel segít, hogy természetessé váljon a bilire ülés.