USA: nem kötelezhető az abortusz finanszírozására a munkáltató

A Trump-kormány nem támogatja többé, hogy a munkaadók kötelezően finanszírozzák dolgozóik egészségbiztosítása alapján a születésszabályozás költségeit. (Ez az abortuszra is ez vonatkozik!)

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
színek
2017. október 08. MTI

Az emberi erőforrások és egészségügy minisztériumának pénteken közzétett döntése várhatóan vitát kavar. Az előző elnök, Barack Obama kormányzata ugyanis kötelezővé tette, hogy a munkaadóknak dolgozóik egészségbiztosításában fedezniük kell a fogamzásgátló tabletták és az abortusz költségeit, akkor is, ha a munkaadók – például egyházi intézmények – hitbéli megfontolásokból ezt elleneznék.

Az azonnal hatályba lépő minisztériumi rendelettel Donald Trump a konzervatív keresztény szavazótábornak a tavalyi elnökválasztási kampányban tett ígéretét váltja valóra. A kormányzat azzal érvel: egyéneket és csoportokat véd meg attól, hogy rájuk erőszakolják vallási meggyőződésük megsértését.

“Az Egyesült Államokban hosszú története van a lelkiismereti megfontolások tiszteletben tartásának az egészségbiztosítás területén is” – fogalmazott közleményében a minisztérium.

Az intézkedés lehetővé teszi, hogy vallási vagy erkölcsi meggyőződésükre hivatkozva profitorientált és nonprofit szervezetek, valamint vállalatok is kivehessék biztosítási programjukból a változatlanul érvényben lévő Obamacare egészségbiztosítási törvényben előírt kötelezettséget.

A konzervatív keresztény szervezetek és csoportok megelégedéssel fogadták a döntést, az abortusz és a fogamzásgátló tabletták használatának támogatói viszont felháborodásukat fejezték ki. Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű szervezet bejelentette: még pénteken benyújtja perkérelmét az intézkedés életbe léptetésének megakadályozására, Kalifornia igazságügyi minisztere, Xavier Becerra szintén jelezte, hogy pert indít. A szülészek és nőgyógyászok szervezetének igazgatója, Haywood Brown szerint az intézkedés károkat okoz a nők egészségvédelmének és általában a közegészségügynek is.
Egyelőre nem világos, hány nő veszítheti el a születésszabályozás költségeinek finanszírozását. A Planned Parenthood abortuszvédő – és abortuszklinikákat működtető – szervezet elnöke, Cecile Richards az MTI szerint közleményt adott ki, amelyben leszögezte: “A Trump-adminisztráció 62 millió nőtől vonta meg a születésszabályozás finanszírozását”.


[shortcodefblock title=”Ha úgy érzed, segítségre szorulsz” igazitas=”middle” szelesseg=”57″]Amennyiben te vagy valaki a környezetedből abortuszon gondolkozik, és segítenél neki ezt elkerülni, vagy te magad keresel kapaszkodót, nézd meg ezt a két honlapot (valsagterhesseg.hu és abortusz.hu), ahol infókat kapsz, és akár telefonon is beszélhetsz igazi segítőkkel! [/shortcodefblock]