Van, ami örök: cirkusz mindig lesz!

Hosszas egyeztetés után sikerült lefixálnunk a forgatás időpontját egy császártöltési vándorcikrusszal. Télen, vagyis szezonon kívül Császártöltésen élnek, de tavasztól őszig járják az országot lakókocsiaikkal. Április 13-án indultunk Budapestről két kollégámmal Hajósra, ugyanis a társulat aznap ott tartotta előadását. Nem kevés prekoncepcióval vágtunk neki az útnak.
vándorcirkusz

Gyerekkoromban én is voltam néhányszor cirkuszban, egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor. Azért nem vált rendszerré cirkuszlátogatásom, mivel annyira rettegtem a bohócoktól, hogy az unokahúgom bohócbabájának már a látványától is elbőgtem magam. Fóbiám azóta enyhült, ám mégis féltem egy kicsit ettől a világtól. Cigányélet ez – mondják sokan a vándorcirkuszosokra. Kínozzák az állatokat, dolgoztatják a gyerekeket – gondolják ezt igen sokan, bizonyára azok, akik még nem töltöttek el majdnem két napot egy utazó cirkuszcsaláddal.

Hajós, április 13. délután
Az előadás előtt fél órával érkeztünk meg a hajósi sportpályára, ahol már a kisminkelt, beöltözött társulat fogadott minket. A faluból szépen lassan sétálgattak a kisgyerekes családok a sátor felé, a lámák (Rómeó és Júlia), a 3 póni, a kecske két gidájával és a törpeszamár békésen legelészett a sátor melletti területen. Az idillit csak a gidákat egzecíroztató gyerekek zavarták meg, pontosabban a gidák anyja, aki minden erejével azon volt, hogy hófehér gidáit távol tartsa a bámészkodó gyerekektől. Néha Pumba, a minimalac is feltűnt a színen, de ő csak a kis kecskéket próbálta kihozni a béketűrésből. Mindeközben megtaláltuk Gyurit, a cirkusz vezetőjét, akivel megbeszéltük a menetrendet: felvesszük a műsort, majd maradunk még a sátorbontásnál és a költözésnél is, hiszen másnap már Nemesnádudvaron (Hajós melletti településen) tartották az előadást.