Vicces tények a Valentin-napról
A Valentin-naphoz közeledvén íme néhány vicces tény az év - állítólag - legromantikusabb ünnepéről, legalábbis ami az angolokat illeti.

A Valentin-naphoz közeledvén íme néhány vicces tény az év – állítólag – legromantikusabb ünnepéről, legalábbis ami az angolokat illeti.
A britek 59 százaléka ünnepli, 41 százaléka nem foglalkozik a Bálint-nappal. Az az 59 százalék azonban évente 1,3 milliárd fontot költ szeretteik megajándékozására február 14-én. 35 százalék az olasz, 25 százalék a francia éttermeket tartja a legméltóbb és legromantikusabb Valentin-napi színhelynek.
A jeles napon a szeretett személynek adott rózsák színe üzenetet hordoz: a fehér azt jelenti, “mennyei teremtmény vagy, ártatlan és tiszta”. A sárga rózsa az öröm színe, de néha féltékenységet is jelezhet. A rózsaszín virág a gyengédséget és a méltóságot szimbolizálja, míg a korallszínű a lelkesedést, illetve a másik iránt érzett vágyat. A vörös rózsa természetesen nem mást jelent, mint a szerelem megvallását. A britek három nap alatt 110 millió rózsát vásárolnak. Ebben azok a virágok is benne foglaltatnak, amelyeket a hölgyek (15 százalék) saját maguknak küldenek…
Mivel a Valentin-nap a szerelemről szól, a tíz legnépszerűbb afrodiziákum ilyenkor a spárga, a mandula, az avokádó, a banán, a bazsalikom, a csokoládé, a füge, a fokhagyma, a méz és az osztriga. 35 millió szív alakú csokoládés doboz is eltűnik a boltokból február közepén, tudtuk meg az infographicjournal.com-tól.
Bár azt gondolhatnánk, hogy a Valentin-napi ajándékozás elsősorban a férfiak reszortja, a felmérések egészen mást mutatnak. A Bálint-nap során megvásárolt csokik, rózsák 85 százalékáért nők fizetnek!
Lapozz, hogy megnézhesd az infografikát!