VIDEÓ: Vérengzés az Anyák napi ünnepségen!

Legalább tizenkilenc ember megsérült New Orleansban egy Anyák Napi parádén kitört lövöldözésben.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
színek
2013. május 13. bencze.aron

Legalább tizenkilenc ember megsérült New Orleansban egy Anyák Napi parádén kitört lövöldözésben.


Helyi idő szerint vasárnap délután kettőkor történt lövöldözés New Orleans-ban, az Anyák Napi felvonuláson (az Egyesült Államokban május második vasárnapján ünneplik az édesanyákat). A sérültek között egy 10 éves kisfiú és kislány is van.

A jelenlévők beszámolói szerint legalább hat-hét lövés dördült el. A helyi rendőrség felügyelője, Ronald Serpas elmondta: mintegy 19 ember sérült meg a lövöldözésben, sokakat a visszapattanó lövedék sebesített meg, és több embert a pánikba esett tömeg taposott meg. Serpas szerint 3-4 személy került műtőbe, állapotukról még nincsen pontos információ.

A parádén körülbelül 3-400 ember vett részt és nagyjából 200-an tartózkodtak a lövöldözés környékén. A felügyelő elmondta: a szemtanúk három embert láttak elrohanni a helyszínről. Serpas úgy véli, hogy a három gyanúsított együtt hajtotta végre a támadást, legalább két különböző fegyvert használva.

Az egyik feltételezett elkövetőt a szemtanúk 18-22 év közötti, rövid hajú, fehér pólót és kék farmert viselő férfiként írták le. A hivatalos jelentések halálos áldozatról nem számoltak be.