Zeffirelli szívbe markoló vallomása: „Egy elmaradt abortusz vagyok”

1993-ban egy életvédő csoportoknak rendezett országos konferencián a rendező megosztotta, hogy édesanyja házasságon kívül, „botrányos módon” esett teherbe vele, és ezért gyerekkorában sokan gúnyolták. Giorgio La Pira, Firenze későbbi polgármestere védte meg, az ő tanítása nyomán Zeffirelli mélyen tisztelte anyját és a Szűzanyát. Marina Corradi jegyzetének fordítását közöljük.

abortusz
2019. június 21. Magyar Kurír

„Az a csoda, hogy érzitek sarjadni a méhetekben az új életet, látjátok kibújni, világra jönni, erősebbé tesz benneteket, nőket. Még ha a végén a gyerekek csalódást okoznak is, az élet teremtésének éveit soha senki nem veheti el tőletek” – Franco Zeffirelli tanúságtétele a toszkánai Montecatini Termében 1993-ban rendezett konferencián olyan volt, mint egy himnusz az anyaságról. A rendező 70 éves volt akkor, de ahogyan beszélt az édesanyjáról, minden anyáról, a Szűzanyáról, az olyan volt, mintha egy szerelemes férfi beszélne. Pedig kegyetlen őszinteséggel azt is megvallotta: „Egy elmaradt abortusz vagyok.”

Firenze, 1922 nyara. Az országban előretörnek a feketeingesek, készülnek bemenni Rómába. Egy férjes, háromgyermekes asszony terhes marad egy másik férfitól. Sokan tudják, botrány van. Mindenki azt mondja: »Vetesd el!« Ő azonban erős, nem adja meg magát. Meg fogja szülni azt a gyermeket. „Meghalnék a lelkiismeret-furdalástól, a gondolattól, hogy lett három gyermekem, és elpusztítottam egy új életet” – mondja. A gyermek 1923 februárjában megszületik. A kórházban találnak neki egy családnevet, de mindenki tudja, kinek a gyermeke. Társai kórusban kiabálják rá a firenzei San Marco-oratóriumban, kinevetik érte. Az egyik nap valaki ezt kiáltja neki: »Anyád egy utcanő!«

És elkezdődik a verekedés, gyerekek közötti dühödt bunyó. Az oratóriumban él akkor egy világi testvér, egy szemüveges úr. Giorgio La Pira az (később Firenze legendás polgármestere, a hit és ima embere, a béke valódi építője – a szerk.). Közbelép, hogy szétválassza a verekedőket, és megkérdezi, mi történt. A kis Franco mogorván hátralép a hatalmas palota lépcsőjének tetején. Felette Fra Angelico Angyali üdvözlete. „Nézd csak – mondja La Pira a fiúcskának –, az angyali üdvözlet méltóságteljes ábrázolása a hajnali fényből emelkedik ki, a hajnal csendjéből. Az angyal várja egy teremtmény igenjét. Isten várja egy asszony igenjét. Mária keze a méhén van, meghajtja a fejét…”

La Pira hangja erős, megrendült: „Soha ne szégyenkezz! Az anyaság mindig szent dolog. Bármit is mondanak édesanyádról, neked mindig úgy kell gondolnod rá, mint egy szentre, mert olyan, mint a Szűzanya, és amikor majd szükséged lesz valamire az életben, kérd a Szűzanyától, és imádkozz édesanyádhoz is.” A gyerek, aki még izzadt a verekedéstől, hallgat. De soha nem felejti el ezeket a szavakat.

Addig a napig úgy gondolt magára, mint „egy kis zabigyerekre”, még saját nagymamája is bevallotta neki, hogy nagyon nem akarta a születését, és bocsánatot is kért tőle ezért. Mély sebek ezek, amelyekből nehezen gyógyul meg az ember. Zeffirelliben mégis szilárd bizonyosság élt: „Szeretetben nőttem anyám méhében, sok szeretetet szívtam magamba, éreztem, belém költözött. Anyámat hétéves koromban veszítettem el, de szeretete átitatott” – vallotta meg az életvédő konferencia résztvevőinek a rendező.

Édesanyja mindennek ellenére akarta őt, minden elítélő tekintet, minden rossz szó ellenére, az immár fasisztává vált Olaszországban. A fiú, akinek nem kellett volna megszületnie, megszületett. Igen, kigúnyolták, úgy érezte, tévedésből született meg, illegálisan. És akkor egy nagy keresztény ember odaállította Fra Angelico Angyali üdvözlete elé, az elé a pillanat elé, amikor az egész teremtett világ némán várt egy nagyon fiatal lány beleegyezésére.

Zeffirelli tanúságtétele hódolat az anyaság előtt, minden anyaság előtt, a nem kívánt, „elhibázott” vagy „nem megfelelő” anyaság előtt is. Mintha azt mondaná: ne ezt nézzétek, nézzétek a csodát: minden gyermek egy csoda. És ebben a mai Olaszországban, ahol üresek a bölcsőink, ahol mindennap sok gyermek válik semmivé az illetékes orvos receptje által, figyelnünk kellene arra, amit ez a mester mond, aki oly sokszor elvarázsolt minket. Mit veszítettünk volna, ha nem születik meg? Tragikus módon mit veszítünk el, ahányszor csak abortálunk egy gyermeket? A rendező szavai, 26 év után visszaolvasva, olyannak tűnnek, mint egy végrendelet: üzenet a földnek, ahol világra jött, az utcáinknak, a házaink udvarának, amelyek egy ideje túlságosan csendesek.

Fotó: Wikipédia