A görögök másik arca

Az Égei-tenger valódi gyöngyszeme, csodás klímával és nagyon kedves, emberséges néppel az elmúlt években kapott hideget-meleget a világ médiájától. Olyannyira, hogy már negatív értelemben beszélnek csak Hellénföldről. Ezt az egyoldalú képet szeretném árnyalni – helyszíni riportokkal.

Évek óta ösztöndíjasként visszajárok az antik gyökerek mellett a kereszténységnek is alapot adó dél-európai országba (Szent Pál itteni hittérítése fontos fordulópont). Chara Tsianaka a harmincas évei elején járó eleven fiatal nő, irodalomból szerzett diplomát, és Thessalonikiben él. Évek óta ismerem, de most nagyon keserű, és nyár óta úgy tűnik, a rendíthetetlen nyugalom cserbenhagyta a görögöket. Akik egyébként meglehetősen sérelmezik a görög elnevezést, országukat Hellasznak hívják, a görög római eredetű kifejezés. Számos negatív sztereotípia él az európaiakban a görögökkel szemben, kényelmesek, lazák, herdálják a pénzt… De azon sok tízezer magyar turista, akik évek óta visszajár ide, másról ad helyzetképet: nagyvonalúak, kedvesek és, hozzáteszem, szeretetreméltóak.

A férfiak nem egyszer a védelmemre keltek, ismeretlenül is, amikor egy kávézó teraszán például zaklatni kezdett minket egy szerencsétlen drogos Thessaloniki egyik délutáni csendes, sziesztás nyári délutánján. Azonnal felugrottak a környező asztalokról a férfiak, és határozottan távozásra kérték a szerencsétlent. Majd megkérdezték, hogy minden rendben van-e, és segíthetnek-e még valamiben.

Pénz beszél…

Nos, igen, a pénzügyek. Nem tisztem, hogy értékeljem a görög belpolitika elmúlt 30 évét. Én csak azt láttam és látom, hogy a görögök nemesen egyszerűek, egy kis frappé, vagy freddo capuccino, némi napsütés és a tenger moraja nekik elég a boldogsághoz. Szeretik persze a fényűzést, ami a nagy szegénységből felfejlődő népek sajátja, és sajnos rengeteg család belefullad most az ΕΝΦΙΑ, azaz a megszorításokkal bevezetett ingatlanadó sarcától.  Chara szerint egy átlagos vidéki hetven négyzetméteres lakásra félévente extra 1000 eurót kell kifizetni, a nagyobb városokban ennél többet. Ismerősöm szerint Cipraszt is ezért szavazták meg még januárban, mert az ingatlanadó eltörlését ígérte.

Most persze más a helyzet, de annyira megundorodott a görög nép az évek óta kormányzó Paszok és Nea Demokratia korrupt kormányaitól, hogy a ciprászi pálfordulat ellenére visszaszavazták szeptemberben a hatalomra a Szirizát. De azóta az érzelmek nem nyugszanak: „Szerencsés vagyok, mert van munkám, de mi van azzal az 50 százalékkal, akiknek nincs? A fiatalokra gondolok. Üljenek otthon a négy fal között?” – kérdezi Chara szinte kétségbeesetten, ami egy görögtől nagyon szokatlan. Kérdésemre, hogy miért birtokolnak annyi ingatlant európai átlagban is sokat, a görögök, Chara így felel: „Olyan sokáig voltunk szegények, nincstelenek a világháború és a polgárháború után, hogy az emberek szerettek volna valamicskét a magukénak tudni. Most fizetünk érte.”

A nemes szív és az ész harca

Közben persze nem mondanak le emberségükről. Társasházak lakói adják össze a fűtésszámlát azoknak, akik nem tudják a magukét kifizetni. A nyugat-görög egyetemvárosban, Ioanninában tanárom, Margarita pedig annak ellenére elvisz autóval a 4 kilométerre lévő egyetemi központba, hogy tudom, hónapok óta nem kapott fizetést. „A krízis nem foszthat meg az emberségünktől” – mondja szabadkozásomra. Ezt tapasztaltam Athénben, ahol Giorgos, a kis, ütött-kopott kávézó tulajdonosa megcsappant forgalma után most abból él, szerinte is kicsit morbid módon, hogy gyógyult alkoholistáknak ad csak és kizárólag kávét, nekem azért akad egy kis ajándék tsipurró, ánizspálinka. Nézetem szerint van mit tanulnunk a görögöktől, és nem csak a történelemkönyvekre gondolok. (Riportunkat jövő héten folytatjuk.)